Évi 10 ezer forintba kerülhet az erősebb elektromos rollerek biztosítása júliustól

2024. július 11. – 11:13

Évi 10 ezer forintba kerülhet az erősebb elektromos rollerek biztosítása júliustól

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarországon 30-40 ezer elektromos rollerre és mikromobilitási eszközre kötelező biztosítást kell kötni július 16-tól, és bár a jogszabály csak a 25 kilónál nehezebb és 14 km/óránál nagyobb sebességre alkalmas, valamint a 25 kilónál könnyebb, 25 km/órát meghaladó végsebességű modellekre írja elő a kötelező biztosítást, a cégek így is eltérően reagáltak a változásra.

A Netrisk és az Insura MTI-hez eljuttatott közleménye szerint bizonyos társaságok több százezer forintot kérnének évente az érintett ügyfelektől, mások viszont általában 10 ezer forint körüli ajánlatot tettek. Az alkuszcégek szerint ez utóbbiak lesznek az új piaci szegmens főszereplői, a több százezres díjakkal kalkuláló társaságok feltehetően csak díjhirdetési kötelezettségük miatt tettek eleget a törvénynek, így a biztosítási piac új szegmensét három-négy biztosító fedi majd le.

Az e-rollerek biztosítási díjait gazdájuk lakóhelye is befolyásolja. Budapesten, ahol ezeknek az eszközöknek nagyjából 39 százaléka található várhatóan többet, míg vidéken kevesebbet kell fizetni. A közleményből kiderült az is, hogy az elektromos rollerek nemcsak a nagyvárosi fiatalok körében népszerűek, hiszen a szerződők 80 százaléka 35 évnél idősebb.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!