A halott magzatát a kórház vécéjében megszülő nő szerint nem mond igazat a Semmelweis Egyetem

2024. július 16. – 22:35

Másolás

Vágólapra másolva

Nem ismeri el a Semmelweis Egyetem állításait az a pár, akiknek néhány napja a kórház világítás nélküli vécéjében született meg halott magzata. Szerintük az intézmény több valótlanságot is állított az üggyel kapcsolatban, rosszul adták meg például a magzat születésének idejét, így abban is tévedhettek, mikor érkezett a segítség, számolt be az RTL.

Az érintett, Juhász Renáta harmadik gyerekével volt terhes, amikor néhány hete egy ultrahangon kiderült, hogy a 20 hetes magzatának nincs szívhangja. A halott babát ilyenkor orvosi segítséggel, minél hamarabb meg kell szülni. Juhász szerint hiába kérték, nem kaptak segítséget a személyzettől, a kórház szerint viszont helyesen jártak el, és minden azért történt, mert a nő nem működött velük együtt. A nő végül a klinika használaton kívüli vécéjében szülte meg halott magzatát. (Hogy pontosan mely pontokon tér el a kórház és a pár verziója, ebben a cikkben foglaltuk össze.)

A pár néhány nappal később visszament a kórházba dokumentumokért, és bizalmatlanságból titokban mindent rögzítettek. A hangfelvétel alapján az egyik nővér, aki a család szerint nem segített nekik a vetélés estéjén, azt mondta Juhásznak, hogy egész nap csak ő volt a „problémás”.

A kórház közlése szerint a nőnek este 10 óra után indultak meg a fájásai, a pár szerint azonban ez nem igaz, az egyik szülés utáni fényképük ugyanis 21 óra 45 perckor készült. A házaspár szerint ez azért is fontos, mert az intézmény azt is állítja, hogy az ápolási dokumentáció szerint az értesítéstől számított 5 percen belül az osztályra érkezett egy orvos és egy szülésznő, hogy segítsen nekik. A kórház azt is állítja, hogy egy távoli, használaton kívüli mosdóba mentek, ezért nem találtak rájuk, Juhász szerint azonban ömlött belőle a vér, férje szerint legfeljebb ötven lépésre lehettek a műtőtől.

Az egyetem közleménye szerint a klinika mindent megtett a nőért, aki „mindennek ellenére sem” volt együttműködő, férje pedig agresszívan lépett fel a személyzettel szemben. „Az elvetélt magzatot és a méhlepényt a klinika munkatársainak kérése ellenére, illetve a vonatkozó jogszabályok és klinikai szabályok ellenére vitték magukkal. Végül saját felelősségre távoztak a klinikáról. Az egyetem feljelentést tesz” – írják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!