Három évig, 1,2 milliárd forintból tervezik az algyői Tisza-híd négysávosítását

2024. július 17. – 15:47

Másolás

Vágólapra másolva

A múlt héten jelent meg az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) oldalán, hogy elindítja a kormány a Szeged és Hódmezővásárhely közötti 47-es út legszűkebb elemének, az algyői Tisza-híd négysávúsításának a tervezését. A Lázár János által a választások előtt már belengetett tervezési projekt több évig is eltart majd, a beruházás pedig jó esetben is csak a 2030-as évek elejére készülhet el teljesen, hiszen a tervezés is eltart 2027-ig.

Még tavaly augusztusban vette le a kormány a leállított vagy felfüggesztett beruházások listájáról ezt a projektet. Mostanra megtalálták a tervezőt, az ÉKM oldala szerint az UNITEF'83 Zrt. közel 1,2 milliárd forint állami forrásból gazdálkodhat. A tervek szerint építenek egy teljesen új, 2x1 sávos hidat is a meglévő 2x1 sávos mellé, így bővítik négysávosra az átkelőt, és így oldják meg a ma még hiányzó kerékpáros átvezetést is a Tisza felett. A tiszai átkelőre fel- és levezető 2x1 sávos útszakaszt szintén bővíteni kell 1,2 kilométeren.

Az algyői Tisza-híd fontos nemcsak Szeged és Hódmezővásárhely, de az egész térség életében is, hiszen csak itt lehet átjutni Szegedről Debrecen felé a Tiszán – hacsak nem Románián át mennénk. Az átkelőt gyakran kell javítani és félpályán lezárni hol a dilatációs szerkezet elhasználódása, hol aszfaltozás miatt, ami érdemi alternatíva híján gyakran okoz hosszú sorokat és bosszúságot az erre közlekedőknek.

A tervezéssel érintett szakasz mindkét végén útcsatlakozás van, ezeket a csomópontokat is át kell tervezni biztonságosabbá és kerékpárosbaráttá. Érdekesség, hogy a Hódmezővásárhely felőli oldalon becsatlakozó Farki réten keresztül lehet eljutni a Lázár Jánoshoz köthető batidai vadászkastélyhoz is, mely az algyői Tisza-hídtól 11 kilométerre található közúton – a Hódmezővásárhely központjának számító Kossuth tér pedig 14 kilométer ugyaninnen.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!