Ja, meg a vécében is sokan telóznak, szóval aki akar, az úgyis kitalál valamit

Legfontosabb

2024. július 20. – 15:55

Másolás

Vágólapra másolva

Átgondolatlannak és kidolgozatlannak tartja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt a rendelettervezetet, amelyikkel a kormány kitiltaná az iskolákból – más eszközök mellett – a mobiltelefonokat is. A PDSZ ezért közleményben tiltakozik a rendelettervezet ellen, szerintük „a korlátozott tárgyak esetében meg kellene hagyni az intézmények számára a saját hatáskörben való intézkedést, vagyis az okoseszközök használatát házirendben kellene szabályozni. Semmi sem indokolja, hogy erről központi döntés legyen, s ennek értelmében mindenkire érvényes jogszabály szabályozza iskolai használatukat, tárolásukat.”

Éppen emiatt a PDSZ szerint a jogszabály „életszerűtlen és felesleges többletterhet jelent az intézmények számára, ugyanakkor semmit nem old meg”.

Van, ahol már most is le kell adni

Tanárokat és diákokat is megkérdeztünk az iskolai mobilhasználattal kapcsolatos tapasztalataikról.

A PDSZ tiltakozása láthatóan nem arról szól, hogy ők az iskolai mobilhasználat mellett állnának ki, csak azt szeretnék, hogy a helyzetet az iskolák saját hatáskörben, a házirendjük szintjén szabályozhassák. Ez már most is így van, sok oktatási intézményben jelenleg is korlátozzák a telefonhasználatot.

„Szerintem nagyon pozitív a tapasztalatunk összességében. A tanév java részében majd mindenki nagyon fegyelmezetten beadta reggel a telefonját – júniusra azért csökkent a lelkesedés. De az év eleje roppant zökkenőmentes volt, sőt mintha valamilyen furcsa hála is megjelent volna a gyerekek részéről, hogy van okuk elszakadni a telefonjuktól, de lehet, ez egyfajta Stockholm-szindróma volt csak részükről. Mondjuk kinek is írtak volna, mikor a legtöbb barátjuk szintén ebben az iskolában tanul?” – mondta a Telexnek egy ilyen iskolában oktató pedagógus.

Azt ugyanakkor ő is elismerte, hogy voltak diákok, akik megpróbálták kijátszani a rendszert. „A dupla telefonos taktika volt talán a legelterjedtebb, elhoztak otthonról egy régi készüléket, és azt adták le a nap elején. De az igazán függők még a tanáriba is képesek voltak bemászkálni mindenféle mondvacsinált indokkal, hogy megfogdoshassák az elkobzott telefonjukat.”

Az iskola diákjai kicsit árnyaltabban fogalmaznak, egyikük azt mondta, „mindenki kiakadt, amikor mondták, hogy be fogják zárni szekrényekbe a telefonokat”. Arra a tanárához hasonlóan ő is emlékezett, hogy volt, aki régi telefon leadásával próbálta kijátszani a rendszert. „Volt olyan idióta is, aki három napig bent hagyta a suliban a régi telefont, és hát ez nyilvánvalóan feltűnt a tanároknak. Ja, meg a vécében is sokan telóznak, szóval aki akar, az úgyis kitalál valamit.”

Szerinte nem tiltással kellene megoldani ezt a helyzetet. Azt mondta: „Aki korábban bezárkózott a telójába, az a telefon leadása után sem szocializálódott, aki meg beszélgetni akart, az telóval is beszélgetett.”

Van, ahol részleges a tiltás

A Telexnek több tanár és diák is nyilatkozott, akik olyan iskolákba járnak, ahol a telefonokat akkor lehet elővenni az órákon, ha a tanár erre engedélyt ad.

„Mi használjuk órán is néha, például angolon duolingózunk” – mondta a 11 éves Boldi, aki már csak azért sem örülne, ha ezentúl le kellene adni a telefonokat, mert rajzórán néha a tanár engedélyével a telefonjáról másol képet a szabadrajzhoz, hatodiktól pedig már zenét is lehetne hallgatni rajzórán munka közben, telefon nélkül viszont ez nehéz lesz.

A 16 éves Matyi hasonlóan vélekedett. „Mi órán is szoktuk használni a feladatokhoz, meg a tanár sokszor óra előtt szokta feltölteni Teamsre a feladatokat, például spanyolon, fizikán onnan nézzük ezeket az önálló munkánál. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy csak emiatt nem akarnám leadni.”

Az általunk megkérdezett diákok többsége szintén ellenzi, hogy le kelljen adniuk a telefont, sokuk szerint az ő iskolájukban ez egyszerűen nem is megoldható. Volt, aki azt mondta, az ő gimnáziumába 1300 diák jár, és szerinte elképzelhetetlen, hogy ennyi telefont minden reggel begyűjtsenek és este visszaadjanak.

„Majd elrejtem a táskámban, mert ha egyedül fogok hazajárni, akkor kell a telefon, hogy elérjem a szüleimet, viszont biztos, hogy nem fogom leadni abba a gyűjtőbe” – mondta egy budapesti iskola ötödikes diákja.

A nekünk nyilatkozó szülők közül többen is kiemelték ezt: szeretnék, ha lenne telefon a gyereküknél, hogy mindig el tudják érni, ha szükséges.

„Teljesen lefárasztja az agyukat”

Az általunk megkérdezett tanárok jelentős része viszont egyáltalán nem tartaná rossz ötletnek a telefonok leadását. „A suli legalább egy olyan hely lenne, ahol arra a 6-8 órára kiszakadnának abból az állandó »átfolyó« állapotból, amibe a TikTok-videók, Instagram-sztorik, Facebook-reelek pörgetése miatt kerülnek” – mondta egy 27 éve tanító vidéki középiskolai tanár. „A telefonjukon kapott, főleg vizuális információáradat egyrészt teljesen lefárasztja az agyukat, másrészt annyira lerövidíti azt az időt, amit egy dologra koncentrálva tudnak tölteni, hogy ez ellehetetleníti a tanulási folyamatba való aktív bevonódást. Ha ez a pár órás »absztinencia« valamit segítene nekik, az már előrelépést jelentene. Általános iskolában szerintem mindenképp indokolt lenne a betiltás. Gimnáziumban pedig legalább hetedikben és nyolcadikban.”

Szerinte egyébként a szülők egy része szintén látja a folyamatos telefonozás veszélyeit, csak nincs erejük tenni ellene, ezért is támogatnák az ezzel kapcsolatos intézkedéseket. Ő nem látja az sem, hogy a telefonok begyűjtése kivitelezhetetlen lenne, azt mondta, „ahol van pedagógiai asszisztens, ott besegíthet, de elsősorban az osztályfőnök feladata lehetne (a begyűjtés és az adminisztráció)”.

Egy 32 éve tanító középiskolai tanár hasonlóan vélekedett, ő arról is beszélt, hogy szerinte a gyerekek is látják, mi a baj az okostelefonok használatával, de igyekeznek ők is felhívni a figyelmet a veszélyekre. „…ezért is vetítjük le a társadalmi dilemmát, beszélgetünk róla, a diákok önreflexívek, hajlanak arra, hogy elfogadják a szigorúbb szabályozást, sőt, mintha el is várnák. A legjobb példa a mostani hetedik osztály: az iskolában elvették a telefonjaikat, amit a szülők elfogadtak. Először lázadoztak a diákok, aztán időutazás kezdődött. Mintha az én általános iskolás korom tért volna vissza: minden szünetben kint fociztak, szaladgáltak, a lányok röpiztek. Az osztályközösség is erősödött, maguk is örömmel konstatálták a változást. Látom a problémát, hogy a mobilhasználat miképp pusztítja a szövegértés-szövegalkotás kompetenciákat.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!