Műtétek maradtak el az elromló klímák miatt, de az egészségügyi államtitkár szerint a kórházak felkészültek a nyárra

2024. július 21. – 19:34

Másolás

Vágólapra másolva

„Ennek az időszaknak is megfelelő felkészültséggel futottunk neki” – mondta Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár az RTL Híradójának azzal kapcsolatban, hogy a hőhullám közben az elmúlt hetekben több kórházban is elromlott a klíma, ezért műtéteket és kezeléseket kellett elhalasztani.

Takács azt is hangsúlyozta, hogy pár éve is maradtak el műtétek, amikor egy kisebb hőhullám alatt több kórház műtőiben is leállt a klímaberendezés. Szerinte mostanra, ahhoz képest, hogy milyen mértékű kánikula volt, nagyon kevés leállás történt.

Júniusban a budapesti Szent János kórházban, az Uzsoki Utcai Kórházban, a Bethesda Gyermekkórházban, és a ceglédi kórházban is el kellett halasztani a műtéteket. Takács az RTL-nek azt mondta, hogy azokból a kórházakból, ahol leálltak a műtők klímái, máshová viszik át a betegeket.

Takács azt mondta, az ellátórendszer kis részét érték ilyen problémák, „beteg nem maradt ellátatlanul”, átszervezték az ellátást és a politikai ellenfeleket vádolta hisztériakeltéssel. Olvasónk, Tamás története viszont jól mutatta, hogy attól még, hogy átviszik a beteget, nem biztos, hogy meg is műtik. Tamást két kórházba vitték el, de sehol nem tudták megműteni. Amikor felajánlotta, hogy inkább kifizeti a klíma javítási költségeit, azt mondták neki, hogy a Belügyminisztérium nem nézi jó szemmel az ilyen akciókat.

Az államtitkár szerint a műtőket hűtő klímák nem említhetőek egy lapon a háztartási eszközökkel, a javításuk is milliós tétel, a cseréjük már százmilliós. A korábbi leállások miatt a kormány több mint 10 milliárd forintot fordított a klímaberendezések felújítására, javításra pedig 1,3 milliárd forintot fizettek ki.

De nem csak a műtőhelyiségek klímái döglenek be nyáron, hanem a kórtermek, de még a szervátültetésre várók steril szobák klímái is. A miskolci kórházban egy időre leálltak a sugárterápiák, mert a gépeket hűtő klímaberendezések meghibásodtak.

Az államtitkár azt is elmondta, a globális felmelegedés miatt át kellene állni a mediterrán országokban is bevett szokásra, hogy a halasztható műtéteket a hőhullámok idején nem végzik el. Az államtitkár szerint az is fontos lenne, hogy az európai villamoshálózatot megfelelően fejlesszék, hogy elbírja a rengeteg hűtőberendezést.

„Abban bízom, hogy az aktív betegellátást végző kórházak többségét klimatizálni tudjuk” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!