A kisfiút felrúgó karateedző ellen garázdaság miatt nyomoznak, de súlyosabb ügyben is meggyanúsíthatják

2024. július 22. – 19:11

Másolás

Vágólapra másolva

Egyelőre még csak garázdaság ügyében indult nyomozás az ellen a jászberényi karateedző ellen, aki felrúgott egy kisgyereket a Szolnoki Kalandparkban, de könnyen lehet, hogy később súlyosabb cselekmény elkövetésével fogják meggyanúsítani.

A férfi a gyerekek egyik felügyelőjeként volt jelen a kalandparkban egy egyhetes táborozás részeként. Az esetről megjelent videón az látszik, hogy a férfi a kalandpark egyik állomásánál karon fog egy sisakot viselő 8 éves kisfiút, odébb vezeti a többiektől, majd olyan erővel rúgja ki mindkét lábát, hogy a gyerek fejjel ütődik neki a földnek.

Magyar György büntető ügyvéd szerint szinte biztosan át fogják minősíteni a bűncselekményt garázdaságról kiskorú veszélyeztetésére, amely súlyosabb tényállás, és 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Az ügyvéd szerint egyszerű „technikai minősítés” az, hogy egyelőre még csak garázdaság ügyében nyomoznak a korábbi karateedző ellen.

„Lehet ilyet csinálni, hogy ránézésre minősítenek, és ez később változik. Én arra szavazok, hogy ennek változnia is kell”

– mondta a szakértő a Telexnek. Magyar szerint alapvetően indifferens az, hogy mivel indítják az eljárást, mert ezt később könnyen megváltoztathatják.

„Az előminősítés nem jelent semmi előnyt vagy hátrányt, figyelembe kell venni az elkövető előéletét is”

– emelte ki a szakértő. Magyar ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a támadást bemutató videó kikerülése után az edző korábbi tanítványai azt állították: őket is megverte, egyiküket pedig megerőszakolta a jászberényi karateedző. Az ügyvéd szerint ugyanebben az eljárásban súlyosbító körülmény lehet az, ha igaznak bizonyulnak a korábbi áldozatok állításai, amennyiben a bűncselekmények még nem évültek el.

Az ügyvéd szerint a garázdaság csak úgynevezett másodlagos bűncselekmény, amivel csak akkor lehet meggyanúsítani a férfit, ha súlyosabb bűncselekményt nem valósított meg. Magyar jogi álláspontja szerint viszont a jászberényi karateedző esetében kiskorú veszélyeztetéséről beszélhetünk, ami súlyosabb, mint a garázdaság, és 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ezzel halmazatban felmerülhet még a súlyos testi sértés kísérlete is, amely 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Megkérdeztük a nyomozást elrendelő Szolnoki Járási Ügyészséget is arról, hogy egyelőre miért csak garázdaság ügyében folyik az eljárás. Válaszukban azt írták, hogy „a nyomozás eddigi adatai – így a feljelentés – alapján a nyomozó hatóság jogi minősítése törvényes” és „az eset összes körülményeinek tisztázását követően lehet majd a bűncselekményt az eddigiektől esetlegesen eltérően minősíteni”.

Megkerestük a Szolnoki Rendőrkapitányságot is. Ott azt mondták, hogy „garázdaság vétségének gyanúja miatt” folytatják az eljárást, de

vizsgálják, hogy „más, vagy súlyosabb bűncselekmény megvalósult-e az ügyben”.

A Szolnoki Városüzemeltetési Kft. július 16-án posztolt egy azóta már törölt videót a Facebookra, amin az lehetett látni, hogy egy férfi olyan erősen kirúgta egy gyerek lábát a szolnoki kalandparkban, hogy a kisfiú ráesett a fejére. A rúgást elszenvedő kisfiú anyja a videóból tudta meg, hogy mi történt a gyerekével.

A támadást elkövető karateedző július 17-én vállalta a felelősséget, és lemondott a jászberényi Yakuzák SE elnökségéről. Két nappal a sokkoló videó kikerülése után a Magyar Karate Szakszövetség ideiglenesen, majd egy napra rá végleg eltiltotta a karateoktatástól a jászberényi férfit, megfosztotta díjaitól és a fekete övet sem viselheti. Az esetre még Orbán Viktor is reagált.

A férfi jelenleg külföldön tartózkodik, ezért eddig nem tudták gyanúsítottként kihallgatni. Az edző az RTL-nek nyilatkozott spanyolországi nyaralásának helyszínéről, mindenkit biztosítva afelől, hogy nem menekül az igazságszolgáltatás elől. Elmondta azt is, hogy személyesen szeretne bocsánatot kérni a kisfiútól.

A férfit volt tanítványa és egykori barátnője közben azzal vádolja, hogy kapcsolatuk idején verte őt. A nő 19 éves volt, amikor összejött az edzővel. Elmondása szerint előfordult, hogy a férfi ököllel ütötte a fejét és a testét, egy alkalommal pedig a hajánál fogva cibálta ki az utcára. Egy másik nő a TV2-nek arccal és névvel arról beszélt, hogy a férfi 17 évvel ezelőtt megerőszakolta. Elmondása szerint a férfi nem csak erőszakoskodott vele, de lelkileg is terrorizálta. A karateedző az állításokat visszautasítja, és azt mondta, a rágalmazásért feljelentést tesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!