A nógrádi Halálos iramban: eltiltás alatt vezetett, majd 180-nal menekült a rendőrök elől egy salgótarjáni férfi

2024. július 24. – 10:57

A nógrádi Halálos iramban: eltiltás alatt vezetett, majd 180-nal menekült a rendőrök elől egy salgótarjáni férfi
Az autó, amivel a vezetéstől eltiltott férfi menekült – Fotó: Magyarország Ügyészsége

Másolás

Vágólapra másolva

A rendőrök január 25-én közúti ellenőrzés miatt megállítottak egy autóst Pásztón. Ekkor derült ki, hogy a 25 éves salgótarjáni férfit korábban eltiltották a vezetéstől. A férfi ezután megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, eközben 100-110 km/órás sebességgel száguldozott a városban. Miután kiért a városból, felhajtott a 21-es főútra, de a menetiránnyal szemben. Egy szembe jövő autónak félre kellett rántani a kormányt, hogy elkerülje az ütközést.

Az ámokfutó ezután megfordult az úton, és Jobbágyi felé menekült tovább. Ekkor körülbelül 180 km/órás sebességgel ment. Az autó nem sokáig bírta ezt a sebességet, mert Jobbágyiban megadta magát a túlmelegedett motor, és kigyulladt. A férfi ezután futva menekült tovább. A Balassagyarmati Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette és eltiltás hatálya alatti járművezetés vétsége miatt emelt vádat ellene. Indítványozták, hogy a férfi kapjon felfüggesztett szabadságvesztést, és tiltsák el a vezetéstől.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!