Úgy tűnik, nem kegyelmez Iványiéknak a Belügyminisztérium

2024. július 25. – 22:19

Másolás

Vágólapra másolva

„Egyelőre bízunk a tárgyalások sikerében, a NAV-val és a BM-mel való megegyezésben. Ha ez a hónap végéig nem hoz pozitív eredményt, kénytelenek leszünk átadni oktatási intézményeinket az államnak vagy más fenntartónak” – írták szerdán a Telexnek Iványi Gáborék, miután a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) minden intézményi számlája lenullázódott és több tízmilliós tartozás is került rájuk a NAV múlt heti intézkedése miatt. Iványi levélben kereste meg Pintér Sándor belügyminisztert, amelyben személyes egyeztetést és határozott döntést kért a helyzetükről.

A levélre Iványiék választ nem kaptak, azonban a Belügyminisztérium csütörtökön több közleményt is kiadott a témában, „Az állam minden diákról és ellátottról gondoskodik, akik a Magyar Evangéliumi Testvérközösség intézményeinek fizetésképtelensége miatt nehéz helyzetbe kerülnek” címmel. A közlemény szerint

  • a MET jogsértő módon nem fizette be az alkalmazottai egy része után a közterheket,
  • huzamosabb ideig nem fizette a közüzemi szolgáltatások díjait,
  • a Belügyminisztérium minden szükséges tájékoztatást és segítséget megadott, hogy a MET jogkövető magatartását elősegítse,
  • a minisztérium képviselői többször tárgyaltak a fenntartó képviselőivel.,
  • a fenntartó moratóriumot is kapott a belügyminisztériumtól, ám
  • annak ideje alatt az adósságok nem csökkentek, hanem nőttek,

„így nem látszik arra reális esély, hogy a MET intézményeinek pénzügyi egyensúlya helyreálljon.”

A közlemény második felében arról ír a mimisztérium, hogy ha a szociális feladatellátásba bevont valamelyik szolgáltató a tevékenységét nem tudja a jövőben fenntartani, úgy a vonatkozó kormányrendelet alapján a szolgáltatás megszüntetése előtt alapszolgáltatások esetében legalább két hónappal, bentlakásos intézményi ellátás esetében legalább hat hónappal korábban kell erről tájékoztatni a kormányhivatalt.

Ebben az esetben az ellátások átvételének folyamata elindul, és a tárca intézkedik arról, hogy az illetékes önkormányzatok és az állam gondoskodjon a rászoruló ellátottakról. A törvényi védelem célja, hogy még a fenntartó hibája miatt se maradhassanak magukra az ellátást, törődést igénylők.

Hasonló esetben a köznevelés területén is jelzéssel kell élni a tárca vagy a területileg illetékes tankerület felé, a feladatok átvétele szintén megindul, hogy minden tanuló oktatása, nevelése biztosított legyen.

A tárca intézményei felkészültek a fizetésképtelenség miatt ellehetetlenült közszolgáltatások átvételére és további biztosítására

– áll a BM közleményében, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy nem lesz megegyezés, Iványiék szerint a belügy inkább a MET intézményrendszerének felszámolását, kiszolgáltatott, hátrányos helyzetű ellátottjainak sorsára hagyását választotta.

„Ezt egy magát kereszténynek, a gyermekvédelmet kiemelten fontosnak nevező kormány részéről csak végtelenül cinikus, szomorú, embertelen, értelmetlen és mélységesen fájdalmas szociális krízist okozó gesztusként tudjuk értelmezni” – írta a MET, hangot adva abbéli reményüknek, hogy az adóhatóság a gazdasági érdekek és az emberség útját követve pozitív döntést hoz az inkasszók és a végrehajtási eljárások felfüggesztéséről. Ez lehetőséget biztosítana Iványiéknak az állami normatívákhoz való hozzáféréshez, így a folyamatos működés biztosításához, az államtól átvállalt szociális és pedagógiai munka folytatásához.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!