Semjén Zsolt: Az Európai Parlament pont olyan felesleges, mint kandisznón a csecs

2024. július 26. – 17:27

Semjén Zsolt: Az Európai Parlament pont olyan felesleges, mint kandisznón a csecs
Semjén Zsolt, Kelemen Hunor és Deák Dániel a Brüsszeli tájkép csata után címmel tartott beszélgetésen a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, Tusványoson az erdélyi Tusnádfürdőn 2024. július 26-án – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Csecsek a kandisznón, alma, ami régen elgurult az alapító atyák fájának örökségétől, Ukrajna milyen határai? Ilyenekről elmélkedett bő egy órán keresztül a KDNP-s Semjén Zsolt, Orbán Viktor helyettese pénteken a tusványosi fesztiválon.

De nézzük sorjában!

Hogy ne legyen illojális Orbán Viktorhoz

Semjén szerint a KDNP-nek érzelmileg is nehéz volt, hogy 34 év után szakítottak az Európai Néppárttal, mert nekik a kereszténydemokrataság egy identitás is. „Előbb voltunk az Európai Néppártban, mint az Európai Néppárt megszületett”, mert a Néppárt két szervezet egyesüléséből jött létre, ők mind a kettőben benne voltak.

A mai Néppárt viszont már nem ugyanaz, mint régen volt Semjén szerint, mert azért, hogy megmaradjon az EP legnagyobb frakciójának, feladta a kereszténydemokrata elveit, egyre több liberális pártot vett be. Így tehát a Néppárt ma „egy olyan alma, ami régen elgurult az alapító atyák fájának örökségétől”.

Semjén azt mondta: „Nehéz volt a sziklák között úgy hajózni, hogy ne legyek illojális Orbán Viktorhoz és a Fidesz-szövetséghez, ugyanakkor ne zárjanak ki az Európai Néppártból”, például a gyerekvédelmi törvény miatt, amiben Semjén a hazai véleményt képviselte. Ezzel arra utalt, hogy a Fidesz kilépése után a KDNP még évekig a Néppártban maradt.

De a KDNP már nem tudott önfeladás nélkül maradni a Néppártban azután, hogy a Magyar Péter-féle Tisza Párt is jelentkezett oda. Neki a „Judit iránti lojalitásból is vállalhatatlan” lett volna Magyar Péterrel egy pártcsaládban ülni. A másik ok pedig a háború és béke kérdése. „Én, mint kereszténydemokrata, nem lehetek más állásponton, mint amit az Úrjézus mondott, hogy »boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni«”. Semjén nem tudja támogatni a háborút.

Meg tudja azt valaki mondani, hol van Ukrajna határa?

Azt sem, hogy Ukrajnát azonnal felvegyék az Európai Unióba. Arról beszélt, hogy még Antall József idején azon ügyködtek, hogy Ukrajna legyen szuverén állam, „ukránellenességgel engem aligha lehet vádolni”. De most azért nem tudja ezt elfogadni, mert szerinte nincs rendezve a magyar kisebbség helyzete, sőt, totális jogfosztás van. Amíg ezek nem lesznek rendezve, addig gátolni fogják Ukrajna csatlakozását.

„Hogy létezik az, hogy Ukrajnát fel akarják venni, míg Szerbiát nem veszik fel? Minden feltételt teljesített ahhoz, hogy az EU teljes értékű tagja lenne”, mondta Semjén, aki szerint ez a kettős mérce.

Semjén feltette a kérdést: „Meg tudja azt valaki mondani, hol van Ukrajna határa? Mi az az entitás, amit felveszünk az EU-ba? Az a határa, ahol most az oroszok vannak? Vagy az, ameddig akár el is mehetnek az oroszok? Nincs senki, aki meg tudná mondani, pontosan hol vannak ezek a határok. Azt én is tudom, nemzetközi jogilag hol vannak, de hol vannak a valóságban? Kérdezem tisztelettel Brüsszelt: kik lesznek szerintük uniós polgárok? Akik elméletileg Ukrajna nemzetközi jogilag elismert határai mögött vannak? Vagy azok, akik a maradék területen vannak? Uniós polgárok lesznek, akik a Krímben vagy a Donyeckben élnek? Azok, akik az Orosz Föderációba mentek?”

Semjén szerint ezekre a kérdésekre kell előbb válaszokat találni. Már csak azért is, mert

„Ukrajna nekem inkább katonai diktatúrának tűnik, mint jogállamnak. Ráadásul milyen értelemben állam az, amit a mi uniós pénzünkből tartanak fent?”

A miniszterelnök-helyettes szerint ha ma Ukrajna NATO-tag lenne, akkor a harmadik világháborúban lenne már Magyarország. „Mi a magyar kormány álláspontjának lényege Semjén Zsolt megfogalmazásában? Mi a legrosszabb, ami történhet? Atomháború.” Az meg akkor lehet, ha a NATO és az oroszok között háború van.

Csak akkor tudja a kormány támogatni Ukrajna integrációját, hogy az ukránok a magyart ismerjék el őshonos kisebbségnek, legalább úgy, mint a tatárokat. „Egymondatos változtatás kell, és minden probléma megoldódott. Emellett a szerzett jogainkat is adják vissza, és akkor minden rendben van.”

Semjén Zsolt és Kelemen Hunor – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Semjén Zsolt és Kelemen Hunor – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Semjén elismételte a kormány narratíváját, miszerint ahhoz, hogy tűzszünet legyen, vége legyen a vérrontásnak, Donald Trumpnak kell az Egyesült Államok elnökének lennie. Szerinte egy tűzszünetnél mindkét félnek, az ukránoknak és az oroszoknak is „arcvesztéses kompromisszumot kell elfogadni: Zelenszkijnek el kell fogadnia, hogy Ukrajna veszít a területeiből. De a Putyinnak is el kell fogadnia azt, hogy nem lesz egész Ukrajna orosz érdekszféra, és nem tudják a kijevi kormányt megdönteni”.

A felesége nyomott egy nemet

„Amikor az unióhoz csatlakoztunk, számos illúziónk volt. A feleségemmel késhegyig menő vita volt, azt mondta, én magyarázhatok neki, amit akarok, szegény rokonok leszünk ott a provincia szélén, ott minket félrenyomnak.” A felesége az unióra nemmel szavazott, a NATO-ra azért igent nyomott.

Semjénnek a legnagyobb csalódás az unióban az, hogy „kisebbségnek elnevezték a lisztérzékenyeket, zárójelbe tették az őshonos nemzetiségek jogait”. Az szerinte rejtély, hogy miért hívják Európai Parlamentnek az Európai Parlamentet, mert az „pont olyan felesleges, mint kandisznón a csecs. Ez akarja megmondani a szuverén államoknak, hogy mi legyen”.

Semjén Zsolt beszélgetőpartnere egyébként az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor volt. Deák Dániel Magyar Péterről kérdezte Kelement, arról, hogy az RMDSZ-nek mi a viszonya vele? Hiszen egy frakcióba, az Európai Néppártba kerültek az Európai Parlamentben. Kelemen erre úgy felelt, hogy nem támogatták, hogy felvegyék a Tisza Pártot, neki morális problémája van Magyarral: „Hogyan tudnék én valakire szavazni, aki a saját feleségét titokban felvette, és a politikai karrierjét így indította?”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!