Orbán szerint a nagy stratégiáját már nem ők fogják befejezni, ehhez nemzeti érzelmű, bátor fiatalokat kell keresniük

2024. július 27. – 11:30

Másolás

Vágólapra másolva

Ha megvan a magyar nagystratégia, azt milyen politikával lehet sikerre vinni? – tette fel Orbán. Ehhez az kell, hogy pontosan tudjuk, milyenek vagyunk. A magyarok sokszínűek szerinte, de azért a magyarok személyes szabadságot befelé is építeni kell. „A magyarnak a rend nem önérték, hanem a szabadsághoz szükséges állapot”, mondta.

Orbán szerint ezt a nagystrarégiát biztosan fogják támadni kívülről, meg fogják azt kérdőjelezni, de „ezt a küzdelmet vállalni kell”. De mivel ez 20-25 éves folyamat, „nem mi fogjuk befejezni, hanem leginkább a mai 20-as, 30-as években járó fiatalok”, mondta. De köztük is lesznek az egyik oldalon a liberális, latte avokádós, öntetszelgős politikusok lesznek akkor is az egyik oldalon, a másikon meg a nemzeti érzelmű vagány fiatalok. A toborzást most kell elkezdni, „a mi táborunk csak trombitaszóra jön majd elő”. „Nemzeti érzelmű, bátor fiatalokat kell” ezért már most keresniük, mondta Orbán, ezzel pedig vége lett a beszédének.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!