Orbán Viktor: Minden szektornak megvannak a bajnokai

2024. július 27. – 11:19

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar stratégia kulcseleme a konnektivitás. Nem engedjük magunkat bezárni a keleti és nyugati világgazdaságba, mindkettővel kapcsolatban kell maradni Orbán szerint. Az ígérte, nem szállunk be a kelet elleni háborúba, technikai, kereskedelmi blokkosodásba, hanem önálló utat fogunk járni.

A nemzeti szuverenitásban fontos a miniszterelnök szerint, hogy minden szektornak legyenek saját bajnokai, és alatta versenyképes középvállalkozások. Arról beszélt, hogy 2010-ben 3 ezer kkv volt, most 15 ezer. A miniszterelnök szerint szélesíteni kell az egyéni vállalkozók körét is. Azt ígérte, nagy programot indítanak a kis- és középvállalkozásoknak, ha béke lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!