Újrahasznosította az NKA az ellene tüntetők szlogenjét

2024. augusztus 4. – 19:16

Másolás

Vágólapra másolva

„Ezt kikérem magamnak és a független kultúrának! Ma jött velem szembe egy kép, amin a 2019-es kampányunk jelszava található: »A Kultúra Nemzeti Alap.«” – kezdte Facebook-bejegyzését Boross Martin színházi rendező, aki maga találta ki a szlogent még 2019 decemberében egy kampányhoz. Mint kiderült, azóta már többször is felhasználta az ellene tüntetők szlogenjét a Nemzeti Kulturális Alap, ezúttal már önmaga ünneplésére.

Boross szerint abszurdum, hogy „ön-ünneplő szlogenné silányítsa” vagy bármilyen módon használja a jelszót az NKA, amelynek bizottságában azóta ott ül Vidnyánszky Attila és Demeter Szilárd is, mivel ők „pont azok közül valók, akiknek a kártékony tevékenysége ellen megszületett a szlogen”.

„A tét akkor a független színházak működési támogatásának megszüntetése, a kőszínházak igazgatói kinevezésének anti-demokratikus módja és az akkori NKA beszántása volt” – írta Boross, aki szerint petíciójukat akkoriban 55 ezren írták alá, és egy nézőkkel közös szolidaritási akciót is szerveztek, ahol egy héten át minden előadás után kézfeltartós szelfit készítettek a színházak színpadain.

„A helyzet azóta sem lett jobb, sőt, – így vagy úgy – gyarmatosították, amit igazán akartak. Mindenesetre az egykori kampány és konkrétan ez a jelszó a független, szabad, demokratikus, progresszív kultúra felszámolása elleni harcot szimbolizálja.
Ezért a minimum, hogy a fő inkvizítorok ne vegyék a szájukra még közvetett módon sem. Bármennyire is jól hangzik” – áll a bejegyzésben.

A 444 vette észre, hogy néhány héttel korábban a Művészetek Völgye szervezői Boross szlogenjével köszönték meg az NKA támogatását. Ezt aztán az alap is továbbosztotta. Nem ez volt azonban az első alkalom: már tavaly szeptemberben is Boross jelszavával ünnepelte negyedik születésnapját a Nemzeti Kulturális Alap.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!