Spórolás miatt engedik ki az embercsempészeket a magyar börtönökből

2024. augusztus 12. – 08:36

Másolás

Vágólapra másolva

Tompos Márton, a Momentum elnöke szerint Magyarországon összesen 2544 bűnözőt kaptak el embercsempészés miatt, de ebből mindössze 254 van jelenleg is börtönben. Ez azt jelenti, hogy az elítéltek 90 százalékát, azaz 2290 bűnözőt már szabadon engedtek. Az ATV-nek a Belügyminisztérium azt mondta: azért döntöttek így, mert a szabadon bocsátás jelentős költségvetési megtakarítást eredményezett, valamint csökkentette a börtönök zsúfoltságát.

Tompos Márton szerint az elengedett embercsempészek akár 30 milliárd forintnyi forgalmat bonyolíthattak le, és most visszatérhetnek a feketegazdaságba. 2023-ban 2021 külföldi embercsempészt engedtek ki a magyar börtönökből.

A magyar jog szerint az embercsempészet legenyhébb esetben is egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, míg súlyosabb esetekben, például haszonszerzés céljából vagy bűnszervezetben való elkövetés esetén, akár nyolc-tíz év szabadságvesztés is kiszabható, írja az ATV. A Belügyminisztérium hangsúlyozta, hogy a külföldi embercsempészek fogva tartása milliárdos költségekkel járna. Az elengedett elítéltek közül mindössze 16-ot fogtak el újra, amit a minisztérium a hatékonyság jeleként értékelt.

A kormány még 2023 áprilisában adott ki egy rendeletet arról, hogy a külföldi embercsempészeket „reintegrációs őrizetbe” helyezik, magyarul kiengedik a börtönökből. Az április 28-án életbe lépő rendelet „az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára” hivatkozik, aszerint a kiengedett raboknak 72 órán belül el kell hagyniuk Magyarországot. A rendelet azt írta elő, hogy a börtönből frissen kiengedett rab abba az országba menjen a reintegrációs őrizetet tölteni, ahol Magyarország előtt a tartózkodási helye volt, ha pedig ez nem ismert, akkor az állampolgársága szerinti országba.

Ezzel kapcsolatban csak néhány megszorítás van. A legfontosabb, hogy nem engedik ki azokat az embercsempészeket, akik ellen más bűncselekmény miatt is folyik eljárás, és azokat sem, akik korábban voltak már reintegrációs őrizetben. Tehát ennek alapján nem hagyhatja el a börtönt például az a grúz embercsempész sem, aki áprilisban egy székkel fejbe verte rabtársát a szegedi Csillagban, és az ügyében büntetőfeljelentést tett az intézet parancsnoka.

A rendelet szerint aki 72 órán belül nem hagyja el Magyarországot, annál megszűnik a reintegrációs őrizet, magyarul visszakerül a börtönbe. Az viszont nem látszik, hogyan lehetne ellenőrizni nyomkövető nélkül, pontosan hol járnak a kiengedett embercsempészek.

A déli határszélen folyamatos az embercsempészek munkája, erről a határ menti települések útjai mentén hátrahagyott autók is árulkodnak. Tavaly szeptemberi ottjártunkkor több helyi arról számolt be, hogy a konkrét embercsempészek már csak nagyon ritkán kelnek át a határon a menekülők csoportjaival. Általában a csoporton belül választanak ki egy sofőrt, aki megkapja a slusszkulcsot, valamint egy térképet arról, hol várja őket az autó a határ túloldalán. Néha pedig egy magyar vagy nyugat-európai sofőrt hívnak déli határra, aki általában nem tud arról, kiket is szállít, maximum csak sejtheti. Ezért sajnos azok az emberek, akiket ezekkel a csoportokkal együtt elkapnak Magyarországon, elég ritkán az embercsempészet tényleges szervezői.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!