Meggyilkolhatták azt a férfit, akit a tűzoltók egy pécsi lakástűzben találtak

2024. augusztus 24. – 12:44

Másolás

Vágólapra másolva

Bűncselekmény áldozata lett az a férfi, akire egy kigyulladt lakásban találtak rá szombaton Pécsen – írta az MTI a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomán. A rendőrség azt írta honlapján, szombat hajnalban kaptak bejelentést arról, hogy a pécsi Zsolnay Vilmos úton ég egy lakóház.

„A tűzoltók az égő házból egy elhunytat hoztak ki, a szemle során a rendőrök megállapították, hogy az ott élő személy halálát idegenkezűség okozta” – közölték az idős áldozatról.

Az elkövető felkutatása folyamatban van, a rendőrség az ügyben emberölés bűntett miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.

A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint a száz négyzetméteres épület egyik öt négyzetméteres szobájában egy kanapé és annak környezete égett; a tüzet percek alatt eloltották az épületben, amelyben nem volt füstérzékelő. A tűz keletkezési körülményeinek feltárására a katasztrófavédelem tűzvizsgálatot indít.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!