Országos Színházi Évadnyitó Szegeden: kérik vissza a taójukat

2024. augusztus 30. – 20:29

Országos Színházi Évadnyitó Szegeden: kérik vissza a taójukat
A szabadtéri színházak helyzetéről szóló beszélgetés résztvevői – Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex
Móra Ferenc Sándor
Móra Ferenc Sándor
Szegedi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Sajtónyilvánosnak hirdették a Szegeden tartott Országos Színházi Évadnyitót, de menet közben kiderült, hogy Hankó Balázs miniszter előadásán mégsem lehetnek ott az újságírók, és Hankó interjút sem ad. A szakmai konferenciát a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Teátrumi Társaság rendezte a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a házigazda pedig a Szegedi Nemzeti Színház volt.

Állítsák vissza a cégek társasági adójából leírható kedvezményes támogatást, a kulturális taót – lényegében ezzel a javaslattal kezdődött és az egyik utolsó délutáni beszélgetésen is ezzel végződött a színházi szakma találkozója, amelyre előzetesen több mint száz résztvevő jelentkezett. Eljöttek színiigazgatók, színészek és rendezők, valamint táncművészeti szervezetek, zenekarok, bábszínházak és érdekvédelmi szervezetek képviselői is.

A megnyitón Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke megdicsérte a nézőket, akik kitartanak a magyar színházak mellett, és azt mondta, a nézők rajongása arra kötelezi a színházcsinálókat, hogy minőségi előadásokat hozzanak létre.

Kiss János, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke pedig arra kérte a megjelenteket, gondolják át, hogyan lehetne jól kidolgozott, biztos alapokra helyezett, átlátható működésű, új kulturális taót bevezetni. A megnyitóról készült képsorozat és a részletes beszámoló a Szeged.hu oldalán látható.

A beszélgetéseken megvitatták többek között a színházak biztonságos működése, a háttérszakmák helyzete, az előadó-művészeti törvény és a jogi háttér, valamint a gazdasági környezet hatása kérdéseit. A szakmai előadások nem mindegyike forgott a pénz körül, de több, a színházak működését érintő elemzés is megállapította, hogy erre sincs elég pénz, arra sincs elég pénz – például a fiatal közönséget vonzó, színházbaráttá nevelésre sem.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!