Az általános iskola parkolójában árulta a kristályt a diákoknak egy drogkereskedő pár Kiskunmajsán

2024. szeptember 3. – 10:22

Másolás

Vágólapra másolva

Kiskorúaknak árult kristály fantázianevű tudatmódosító szert egy drogkereskedő pár Kiskunmajsán. A munkanélküli élettársak 2022 júniusában kezdtek drogárusításba, mert rendszeres bevételhez akartak jutni – írja a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleménye.

Az ügynek öt vádlottja van, köztük egy kiskunhalasi páros, akiktől az élettársak beszerezték az anyagot. Telefonos egyeztetéseik során virágnyelven beszéltek, olyan kifejezésekkel írták körbe a kábítószert, a kért mennyiséget és az átadás formáját, melyek valódi jelentését más nem ismerhette.

A beszerzett drogot a kiskunmajsai pár a porciózás után adta el a vevőknek. Jellemzően a vásárlók lakásán vagy közterületen zajlott az adásvétel. A visszatérő kiskorú vevőiknek hetente többször is a helyi általános iskola parkolójában adták el a szert. A diákok legalább egymillió forintot költhettek a drogra.

A kristályt egy kiskunhalasi férfi szerezte be, akinél a kiskőrösi rendőrök fél kiló port találtak egy közúti ellenőrzés során. A férfi nemcsak árulta, hanem fogyasztotta is a szert, és vezetés közben is bódult állapotban volt. A hatóságok házkutatást tartottak a gyanúsítottaknál, ahol digitális mérlegeket, őrlőt és adagolókanalat is lefoglaltak.

Az ügyészség a három nőt és két férfit új pszichoaktív anyaggal történő visszaélés bűntettével vádolja, a kiskunhalasi elosztónak pedig bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt is felelnie kell.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!