Egymilliárd forintot költ a kormány arra, hogy az iskolák nemzeti emlékhelyekre vigyék a gyerekeket

2024. szeptember 4. – 18:41

Másolás

Vágólapra másolva

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egy szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy országossá válik a nemzeti emlékezetpedagógiai program, melynek célja, hogy iskolai szervezésben minden gyerek legalább egyszer eljusson egy nemzeti vagy történelmi emlékhelyre. Az MTI beszámolója szerint a kormány egymilliárd forintot biztosít erre a mostani tanévben.

A miniszterelnök-helyettes szerint a kezdeményezés a 7. évfolyamtól a 11. évfolyamig 78-80 ezer tanulót érint mintegy háromezer osztályban, és hatvan tankerületi központ, valamint negyvenhét nemzeti emlékhely vesz részt benne.

Semjén a programot három az egyben kezdeményezésként írta le, mert eddig is létező programelemeket egyesít. A miniszterelnök-helyettes szerint ez ötvözi majd az iskolai történelemórákat, a történelmi emlékhelyek emlékezetpedagógiai hatásait és a tanórákon kívüli közösségteremtést.

Hozzátette azt is, hogy a program keretében a diákok korszerű eszközökkel és szakszerű idegenvezetéssel ismerhetik meg a nemzeti és történelmi emlékhelyeket, és így a gyerekek személyesen és élményszerűen, a nemzeti hősök életpéldáján keresztül élhetnek át konkrét történelmi eseményeket.

„A nemzeti identitás megélése antropológiai lételeme az embernek. Akkor van megmaradás egy létszámában kis nemzet számára, ha minden egyes tagjában benne él az a tudat és az a büszkeség, hogy érdemes ehhez a nemzethez tartozni, mert az őseink nagyszerű dolgokat cselekedtek”

– mondta Semjén.

Semjén Zsoltot Tusványoson a kegyelmi ügyről és a rekordalacsony születésszámról is kérdeztük. A miniszterelnök-helyettessel készített interjúnkat itt nézhetik meg:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!