Korrupciós pénzt szedett éttermi zenészektől egy állami intézmény három közalkalmazottja

2024. szeptember 5. – 09:30

Másolás

Vágólapra másolva

Egy állami kulturális intézmény három közalkalmazottja korrupciós pénzt kért és fogadott el éttermi élőzenét játszó zenekaroktól. A főügyészség mindhárom férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetést, illetve pénzbüntetést indítványoz, és azt, hogy a bíróság határozott időre tiltsa el őket attól, hogy közalkalmazottként dolgozzanak – áll a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A vád szerint a három férfi egy állami kulturális intézménynek dolgozott közalkalmazottként. Az intézmény részt vett egy turisztikai-hagyományőrző támogatási projekt kivitelezésében, amelynek keretén belül éttermi élőzenét játszó zenekarok tiszteletdíját finanszírozta az állam.

Az egyik vádlott a pályázatok elbírálásában, a nyertes zenekarok kiválasztásában, az éttermek és zenészek közötti koordinációban, két társa pedig a szerződött éttermek helyszíni szakmai ellenőrzésében vett részt. Emellett a megvalósítás minőségére vonatkozóan is iránymutatást adhattak.

A három közalkalmazott nem volt jogosult pénzt kérni és átvenni a zenekaroktól. Ennek ellenére egyikük – többek között budapesti, egri és kecskeméti helyszíneken – öt alkalommal, másikuk kétszer, a harmadik férfi egy alkalommal jogtalan előnyként elkérte a pályázatban nyertes éttermekben fellépő zenészektől a támogatásból származó jövedelmük 10 százalékát.

A Fővárosi Főügyészség két vádlottat üzletszerűen elkövetett, gazdasági vesztegetések elfogadásával, harmadik társukat gazdasági vesztegetés elfogadásával vádolja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!