12 millió vándorolt a KDNP-től egyik képviselőjük barátnőjéhez

2024. szeptember 10. – 20:19

Másolás

Vágólapra másolva

Jogi tanácsadás címén 12 milliót kapott a KDNP-frakciótól a párt országgyűlési képviselőjének, Hargitai Jánosnak a barátnője – írja a Gulyáságyú Média.

A lap azután kezdett nyomozásba, hogy a KDNP-s politikus nyilvános Instagram-oldalán több olyan fotót fedeztek fel, amelyeken Hargitai egy nála nagyjából húsz évvel fiatalabb nővel szerepel. Mindeközben a KDNP honlapján található bemutatkozásában a képviselő azt írja, hogy nős és egy gyerek apja. Csakhogy Hargitai felesége és a fotókon szereplő nő nem ugyanaz a személy.

A Gulyáságyú Média megkeresésére a KDNP képviselője azt válaszolta, a honlapon szereplő életrajzát 2010 óta, tehát 14 éve nem frissítette.

„Feleségemmel 29 évet éltünk házassági életközösségben, amit 2011-ben megszakítottunk. Így jogi értelemben ma is nős vagyok, de »hirdetni« ezt ma sem kívánom, mert erre alapom ma még kevesebb lenne”

– írta válaszában Hargitai, majd hozzátette, felesége és barátnője, G. Kinga egyaránt az „élete része és ajándéka.”

A képviselő állítása szerint 2015 óta van együtt barátnőjével, a lap szerint viszont már 2013-ban is szerepeltek közös fotókon. Ekkor a nő a mohácsi kormányablak vezetőjeként dolgozott, Hargitai pedig a Baranya Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott volt – ehhez tartozik egyébként a mohácsi kormányablak is.

G. Kinga LinkedIn-profilja alapján 2017 óta a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság jogtanácsosa, 2018 és 2022 között pedig a KDNP-frakciótól is 12 millió forintot kapott jogi tanácsadásért. A rendőrség honlapján a nő alezredesként szerepel, a Gulyáságyú által megkérdezett jogász szerint a törvény alapján rendőr nem dolgozhat politikai pártnak.

A lap ezért megkérdezte Szijártó István rendőrfőkapitányt, kért-e engedélyt tőle G. Kinga ilyen tevékenységre. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől, a KDNP elnökétől pedig azt kérdezték, mi alapján döntöttek képviselőjük párja, G. Kinga mellett, illetve 2022 után is alkalmazták-e őt. A Gulyáságyú kérdéseire eddig egyik helyről sem érkezett válasz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!