Azt hazudta a rendőröknek az élettársát bántalmazó férfi, hogy a párja ittasan elesett és megütötte magát

2024. szeptember 12. – 08:28

Másolás

Vágólapra másolva

Életveszélyesen bántalmazta élettársát egy 73 éves dunavecsei férfi, aki ellen vádemelést javasolnak a Bács-Kiskun vármegyei nyomozók – írta a Police.hu.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot az egyik dunaújvárosi kórházból értesítették, hogy egy 67 éves nőt életveszélyes sérülésekkel látnak el, és feltehetőleg bűncselekmény során sérült meg. A nyomozóknak a tudomására jutott, hogy az asszonyt élettársa bántalmazhatta, ezért a lakásukhoz vonultak adatokat gyűjteni.

A férfi a rendőröknek először azt állította, hogy a párja ittasan elesett, megütötte magát, ő pedig nyomban értesítette a mentőket.

Amint jobban lett, a asszonyt is kihallgatták a nyomozók. Kiderült, hogy az élettársával többször vitáznak az anyagiakon. A legutóbbi veszekedésnél a férfi hátulról megrúgta az élettársát, amitől a nő egy ruhafogasnak esett és beverte a mellkasát. Később a kórházban kiderült, hogy a bántalmazás során több bordája eltört, a tüdeje összeomlott és légmell alakult ki.

A férfi a gyanúsítotti kihallgatásán már beismerte a bántalmazást. A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók életveszélyt okozó testi sértés miatt folytattak ellene eljárást. A nyomozást a napokban fejezték be, az iratokat átadták az ügyészségnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!