Ezek voltak a csütörtöki kormányinfó legfontosabb állításai

2024. szeptember 12. – 11:57

Másolás

Vágólapra másolva
  • Gulyás szerint Németország többszörösen is szétveri a Schengeni övezetet, azután ugyanis, hogy beengedték a migránsokat, most határellenőrzést vezettek be, amely szembemegy az egyezményben foglalt szabad határokkal;
  • Szerinte a német határzár gazdaságilag is rossz többek közt a főleg Németországba exportáló Magyarországnak, de a lengyelek sem véletlenül háborognak miatta;
  • A kormány már tárgyal a jövő évi költségvetésről, ahol a cél a minimálbér és a bérminimum jelentős növelése lesz, és folynak a tárgyalások a munkáshitelről is, amellyel azoknak nyújtanának egyszerűbb hitelfelvételi lehetőséget, akik 17-18 éves koruktól dolgoznak, így kimaradnak a diákhitelből;
  • Gulyás reagált arra is, hogy az EU bírósága a Spar által benyújtott kereset nyomán kimondta, jogellenes volt a magyar árstop, erről annyit mondott, még jó, hogy akkor mondták ki ezt, amikor már nincs jelentősége;
  • A miniszterelnök a híresztelésekkel szemben állítólag nem készül a kormány átalakítására, valamint az iparűzési adóhoz sem akar hozzányúlni és a jegyzőket sem szervezné a kormányhivatalok alá;
  • Az sem merült fel Gulyás szerint, hogy határon túli választókerületek legyenek, és máshogy sem fognak belenyúlni a választási rendszerbe;
  • A miniszter többször is beszélt arról, hogy a kormány előtt nincs konkrét javaslat arról, hogy ezer forintot kérnének az időpontfoglalásért, szerinte itt az a kérdés, hogy helyes-e, ha valaki nem megy el egy általa lefoglalt vizsgálatra;
  • Gulyás nem tart attól, hogy a Tisza Párt felzárkózott a Fideszre a közvélemény-kutatásokban, sőt, szerinte jobbak a kilátások, mint 2018 óta bármikor;
  • Gulyás szerint a Bese-ügy aktája nem létezik, az egyházi fenntartású gyermekvédelmi intézményekben ugyanúgy zajlik átvilágítás, az iskolákban pedig szintén vannak erre mechanizmusok;
  • Gulyás szerint azon dolgoznak, hogy nyilvános lehessen a kínai hitel kamatszintje, ami eddig a kínai fél kérésére maradt titokban, de amúgy simán nyilvánosságra lehetne hozni;
  • A miniszter azt mondta, Magyarország és a magyar kormány tagjai semmilyen függőségi viszonyban nem állnak senkivel, dacára annak, hogy ők is jártak amerikai ösztöndíjjal az Egyesült Államokban, és Orbán pont arról beszélt, hogy ők nem járnak ilyenekre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!