Itt van az ősz, itt van újra – legalábbis az ország egyik felén

2024. szeptember 12. – 09:31

Másolás

Vágólapra másolva

Akár 20 fokos kontraszt is alakulhat ki csütörtök kora délutánra az ország nyugati és déli része között. Nyugatra csütörtök reggel megérkezik a lehűlést hozó hidegfront, a Dunántúlon már holnap fel lehet kapni az őszi kabátokat. Eső, szél fogja garantálni, hogy az embernek ne is legyen kedve kimozdulni.

A Dunántúl keleti, délkeleti részén és onnan keletre kitart a meleg, késő nyári idő lesz majd, 25-30 fokot meghaladó csúcshőmérséklettel. Nyugaton lesz, ahol 10 fokra esik vissza a hőmérséklet. „Míg a nyugati országrészben már a front felhőzete és csapadékrendszere alakítja az időt, egyre keletebbre haladva kevesebb lesz a felhőzet, és a csapadékesély is arrafelé csökken” – teszi hozzá a Hungaromet.

(időkép)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!