350 katonát rendeltek ki árvízvédelmi munkálatokra, Pintér szerint nem lesz szükség kitelepítésekre

2024. szeptember 16. – 05:44

Másolás

Vágólapra másolva

Több vármegye megkeresésére Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter katonák kivezénylését rendelte el árvízvédelmi munkálatokra – írta a Honvédelmi Minisztérium vasárnapi közleményében. A 350 kivezényelt katona Mosonmagyaróvár, Neszmély, Pilismarót településeken és a Lajta folyó mentén segítik a munkálatokat.

Pintér Sándor belügyminiszter egy vasárnapi sajtótájékoztatón elmondta: a kormány a Belügyminisztériumot hatalmazta fel, hogy szervezze meg az árvízi védekezést. Az előrejelzések szerint a 2013-as árvízhez hasonló, vagy azt meghaladó magasságot ér majd el a Duna és a Lajta vízszintje, így a két folyón kiemelt védekezésre van szükség.

„Meggyőződésem, hogy a kitelepítés nem fog bekövetkezni, mert a megfelelő védművek közé tudjuk szorítani a vizet”

– mondta Pintér. Közölte, hogy a Magyar Honvédség mintegy tizenhétezer emberrel kész arra, hogy a védekezésben megfelelő hátteret tudjon biztosítani, gépjárművekkel és helikopterekkel is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!