Karácsony Gergely: A politikusi szelfiktől nem lesz megvédve az ország

2024. szeptember 16. – 16:16

Másolás

Vágólapra másolva

„Nagyon komoly kihívásokkal nézünk szembe. Egy nap alatt több mint 120 centit emelkedett a Duna vízszintje, szóval a szokásosnál is nagyobb problémákkal kell szembenéznünk, de azt tudom mondani, hogy a fővárosi cégek és intézmények felkészültek” – mondta Karácsony Gergely a hétfői sajtótájékoztatóján az Infostart cikke szerint.

A főpolgármester arról is beszélt, hogy a jelenlegi előrejelzések azt mutatják: a 2013-as árvízi szintnél valamivel alacsonyabban fog tetőzni a folyó a fővárosban, de nagyon sok a bizonytalanság. Ugyanakkor egy nagyon hosszú tetőzésre kell felkészülni, „nagyon kemény tíz nap következik”.

Karácsony kimegy az árhullámmal érintett partszakaszokra, de a védekezést a szakemberekre bízza. A politikusi szelfiktől nem lesz megvédve sem a város, sem az ország. Szerintem ez nem az az időszak, amikor a politikusoknak azt a látszatot kell kelteniük, hogy az ő homokzsákjuk mentette meg az országot. Jól működő rendszerek vannak Budapesten. (…) Én is ott leszek személyesen, de nem én fogom megmenteni egy lapáttal a várost, hanem az a profi csapat, amelynek ez a hivatása.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!