Magyarország aktiválta az uniós integrált válságelhárítási mechanizmust az árvízhelyzet miatt

2024. szeptember 16. – 18:16

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként ma aktiválta az uniós integrált válságelhárítási mechanizmust a Közép-Európában tapasztalható árvízhelyzet miatt – jelentette be Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.

A miniszter elmondta, ez lehetővé teszi, hogy a Közép-Európában a rendkívüli időjárással és árvízhelyzettel különösen érintett tagállamok koordinálják a védekezési feladatokat. Meghatározhatják azt is, hogy az EU hogyan tudja őket a leghatékonyabban segíteni a védekezésben. Hozzátette: Ausztria, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia és Magyarország közül már többen szükségállapotot is hirdettek. A koordinációs központ már kedden ülésezik majd, szükség esetén készek az uniós polgári válságkezelési mechanizmus aktiválására is.

A válságelhárítási mechanizmus röviden azt jelenti, hogy vészhelyzet esetén bármely ország kérhet segítséget. A Bizottság kulcsfontosságú szerepet játszik a katasztrófaelhárítás koordinálásában világszerte, mivel a beavatkozások szállítási és/vagy üzemeltetési költségének legalább 75 százalékát támogatja. speciális csapatokat és felszereléseket, például a tűzoltó repülőgépeket, valamint a kereső-, mentő- és orvosi csapatokat rövid időn belül mozgósítani lehet az Európán belüli és kívüli kiküldetések érdekében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!