MÁV-vezérigazgató: Zavartalan a vasúti közlekedés, csak az eső és a szél okozott átmeneti problémákat

2024. szeptember 16. – 16:29

Másolás

Vágólapra másolva

„Az árvízi helyzet ellenére zavartalan a vasúti, illetve a távolságibusz-közlekedés az országban” – jelentette ki Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója hétfőn Budapesten, a Keleti pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón az MTI tudósítása szerint.

Hegyi szerint eddig csak az eső és a viharos szél okozott átmeneti zavarokat a vonatközlekedésben. A hétvégén több mint 15 alkalommal vonultak ki a pályafenntartásban dolgozók, akiknek a pályára vagy a felsővezetékre dőlt fákat, gallyakat kellett eltávolítaniuk. A jelenlegi helyzetben a legfontosabb feladatuknak azt tartja, hogy fenntartsák a vasúti szolgáltatást, megvédjék az áradó folyóktól a vasúti infrastruktúrát, illetve tájékoztassák az utasokat azokról a változásokról, amik az árvíz miatt a hazai, illetve a nemzetközi vasúti közlekedésben történnek.

Arra az esetre, ha valahol megsérülnének a felsővezetékek, a Dunántúl több csomópontjában dízelmozdonyokat helyeztek készenlétbe, és országszerte 20 autóbuszt tudnak bevetni vonatpótlásra.

Az Esztergom–Komárom-vonalat átadták a katasztrófavédelemnek, mert az része a védműveknek. A következő napokban – folytatta Hegyi – több helyszínen lesz szükség műszaki beavatkozásra az infrastruktúra védelme érdekében. Szerdán kővel megrakott kocsikkal terhelik le a győri Rába hidat, így próbálják megakadályozni, hogy a víz elsodorja a műtárgyat. Kritikus pont Szob és Nagymaros között a Szent Mihály hegy, ahol korábban sárlavina akadályozta a vonatközlekedést, ám az ellenőrzések szerint most ez nem várható.

Arról is beszélt a MÁV vezérigazgatója, hogy a nemzetközi forgalomban komoly fennakadások vannak, Ausztriában Bécstől nyugatra, illetve Hegyeshalom felé sem közlekednek az árvíz miatt a vonatok. Az osztrák vasút tájékoztatása szerint szerdán reggel indulhat meg a vasúti forgalom Ausztriában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!