Pintér Sándor 60 ezer forintot adott pálinkára gönyűi árvízi védekezőknek

2024. szeptember 16. – 19:40

Másolás

Vágólapra másolva

Pintér Sándor belügyminiszter vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn járt, ahol megszemlélte az árvízvédelmi munkálatokat, majd megkérdezte a munkásokat, hogy megvan-e mindenük.

„Homokzsák van, lapát van, homok van” – idézte fel Major Gábor polgármester az RTL Híradónak, mit válaszoltak neki. „De mi az ami nincs?” – kérdezte a belügyminiszter. „Hát, pálinka” – jött rá a válasz. Erre Pintér elővette a pénztárcáját, és adott nekik 60 ezer forintot. Ezután elballagtak a Gödör Büféhez, ahol Major megmutatta a 2002-es és a 2013-as árvízszintet, majd kilenc üveg pálinkát vett. Még van belőle, hétfőn és kedden a munka végeztével fogják meginni, mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!