Hatezer köbméter agyagból erősítik a védvonalat a budapesti Királyok útján

2024. szeptember 17. – 15:18

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Csatornázási Művek 400 munkatársa, továbbá az irányításuk alatt
működő alvállalkozók dolgozói és a katasztrófavédelem által kiképzett önkéntesek
(további 600 fő) nagy erőkkel dolgoznak a fővárosi védvonali zárásokon – írja közleményében a vállalat.

A III. kerületi Királyok útján hétfőn indult az árvízi kapuk zárása, összesen 43 átjárót ( kulisszát) zárnak le. Kedden elkezdték a védvonal agyagos megerősítését is, körülbelül 1700 méter hosszan. A munkához

6 ezer köbméter agyagot használnak fel, 90 fő és 18 célgép segítségével építik meg az ideiglenes gátat.

A Margitszigeten hétfő óta éjjel-nappal építik homokzsákokból a mobilgátat. Az
ideiglenes gát építését a sziget mélyebb pontjától, a déli csücskétől indulva kezdték. Az építéséhez keddtől a katasztrófavédelem által kiképzett 160 önkéntes is csatlakozott. Itt naponta körülbelül 1500 köbméter homokot és 150 ezer zsákot használnak fel. A Fővárosi Csatornázási Művek ahol szükséges, mobil szivattyúkkal emeli át és vezeti el a keletkező szennyvizet. Idáig 30 helyen kellett szivattyúkat bevetni – tájékoztattak.

Fotó: Fővárosi Csatornázási Művek
Fotó: Fővárosi Csatornázási Művek

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!