Már három halálos áldozata van az árvíznek Csehországban

2024. szeptember 17. – 13:20

Másolás

Vágólapra másolva

Hét személyt eltűntnek nyilvánítottak a hatóságok, az árvíz halálos áldozatainak száma pedig hétre emelkedett Csehországban. Észak-Morvaországban két idős áldozat holttestére a vízzel elárasztott házakban találtak rá, míg egy középkorú nő elcsúszott, és a megáradt patakban megfulladt. Az eltűntek között van egy elárasztott személyautó négy utasa. A kocsit a vízben megtalálták, de az utasoknak nyomuk veszett. Az eltűntek után mentők, tűzoltók és rendőrök kutatnak.

Mentőmunkások evakuálják az embereket a csehországi Jesenikben 2024. szeptember 15-én – Fotó: Gabriel Kuchta / Getty Images
Mentőmunkások evakuálják az embereket a csehországi Jesenikben 2024. szeptember 15-én – Fotó: Gabriel Kuchta / Getty Images

Meteorológusok szerint a csehországi árvíz hétfőn tetőzött, de nagyobb esőzésekre egészen szerdáig számítani kell. Hétfőn több mint 200 helyen volt extrém árvízhelyzet, a mentési munkálatokba a hivatásos mentők és tűzoltók mellett katonák és katonai helikopterek is besegítettek. A cseh kormány kedd esti rendkívüli ülésén 2000 katona bevetését hagyta jóvá. Kedden délelőtt Észak-Morvaországban és Dél-Csehországban volt a legsúlyosabb árvízhelyzet. Ostravában hétfőn késő délután átszakadt az Opava folyó gátja, és a víz elárasztotta a város mintegy tízezer lakosú részét. Litovel, Krnov és Opava városok egy része is víz alatt van. Kedden reggel azonban az Opava, Odera és más folyók vízszintjének emelkedése megállt.

Az anyagi károk hatalmasak, az első becslések szerint is több tízmilliárd koronára rúgnak. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!