Útban volt, lebontották egy 160 éves egykori vasúti híd hídfőjét Szegeden

2024. szeptember 18. – 10:11

Útban volt, lebontották egy 160 éves egykori vasúti híd hídfőjét Szegeden
Az egykori Alföld–Fiumei Vasúttársaság Osztrák hídjának déli hídfőjének hűlt helye 2024. augusztus 13-án, háttérben távolabb a folytatódó vasúti töltéssel – Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Már évekkel ezelőtt felmerült, hogy a Budapest–Belgrád vasúti projekt miatt Szeged felé kerülő tehervonatoknak és az ide készülő konténerterminálok kiszolgálására épülne egy deltavágányt a városban. Ez közvetlen összekötést jelentene a magyar fővárosba és a vajdasági Szabadkára vezető vasútvonalak között, ezáltal pedig a vonatoknak nem kellene bemenniük Szegedre, hogy irányváltással kétszer is megakasszák az autóforgalmat, mire aztán a kívánt másik vasútvonalon újra elhagyják a várost.

Ez a vasúti elkerülő nem volt fix tétel a Szeged–Szabadka-vasútvonal 2023 őszére elkészült felújításánál, így egy időre el is vetették a megépítését forráshiány miatt. Egy ideig úgy tűnt, nem lesz belőle semmi. Aztán újra elővették, a munkálatok pedig idén nyáron el is kezdődtek, és várhatóan 2025 tavaszán fejeződnek be.

Rossz hír viszont, hogy a deltavágány kiépítéséhez az egykori Szabadka–Békéscsaba közvetlen vasútvonal több mint 160 éves hídfőmaradványát (az egykori vasúti híd a mostani budapesti vonalat ívelte át) a deltavágány felőli oldalon el kellett bontani. Öröm az ürömben, hogy a MÁV szerint a másik oldali, a tervezett deltával átellenben meglévő hídfőmaradvány elbontása nem része a jelenlegi vasútfejlesztési projektnek, tehát nem lesz teljesen feláldozva ez a vasúttörténeti emlék a fejlődés oltárán.

További kényelmetlenség, hogy a vasúti elkerülő építéséhez meg kell bontani a Budapestre és Szabadkára tartó, meglévő vonalakat is, hogy a deltához szükséges váltókat beépítsék, a vágányszakaszt átépítsék és a biztosítóberendezést is telepítsék. Emiatt teljes vágányzár és pótlóbuszozás van szeptember 9–28. között a fővárosba vezető vonalon Kiskunfélegyháza és Szeged között, de a vágányzár érinti a röszkei és a békéscsabai vonalat is.

Szeged imént említett, kevéssé ismert vasúti hídját, amihez az elbontott pillér is tartozott, az Alföld–Fiumei Vasút nevű cég építtette, mely egy magyar vasúttársaság volt a 19. században. Többek között az 1869–1871 között kiépült Nagyvárad–Békéscsaba–Szeged–Szabadka–Eszék-vasútvonal tartozott hozzájuk, aminek a része volt a híd.

Az 1960-as években részlegesen elbontott egykori Osztrák vasúti híd Szegeden, háttérben az alsóvárosi ferences templom és kolostorral, 1863-ban – Forrás: Móra Ferenc Múzeum
Az 1960-as években részlegesen elbontott egykori Osztrák vasúti híd Szegeden, háttérben az alsóvárosi ferences templom és kolostorral, 1863-ban – Forrás: Móra Ferenc Múzeum

Blazovich László Az Alföld–Fiumei Vasúttól a vasútvillamosig című kötetéből derül ki, hogy 1869. szeptember 11-én adták át a forgalomnak a Szeged-Rókus–Zombor szakaszt, aminek hídja már egy itt fentebb látható, 1863-as fényképen is látható volt. Ha ebből indulunk ki, akkor legalább 161 éve épült a híd.

A vonal Szegednél egykoron külön szintben keresztezte az Osztrák–Magyar Államvasút-Társaság Pest–Szeged–Temesvár vonalát (emiatt hívják a hidat Osztrák hídnak is), és annak idején nem volt átjárás a kettő között, így a most épülő vasúti elkerülő deltavágány egy teljesen új, sosem létezett kapcsolat lesz.

A híd nyílását valamikor 1966 és 1970 között bonthatták el, előbbi évben ugyanis született róla egy szakvélemény, miszerint 1926-ban átépült vasszerkezete már nincs használatban, a vasúti pályát ugyanis már pár évvel ezelőtt elbontották fölüle. Az 1970-es hídvizsgálat jegyzőkönyve szerint pedig már nem volt meg a nyílás szerkezete, így maradtak meg csak a téglából épült hídfők.

Fent a déli hídfő bontása, lent a megmaradt északi hídfő – Fotó: Firbás Zoltán, Szűcs Dániel / Szegeder / Telex Fent a déli hídfő bontása, lent a megmaradt északi hídfő – Fotó: Firbás Zoltán, Szűcs Dániel / Szegeder / Telex
Fent a déli hídfő bontása, lent a megmaradt északi hídfő – Fotó: Firbás Zoltán, Szűcs Dániel / Szegeder / Telex

Az évtizedes szakvélemény szerint fel kellett volna újítani, ám erre végül nem került sor. Elavult volt, rácsozata hiába volt vasból, ha a hossztartója, amin a sínszálak is futottak, fából készült. A hídfők és támfalak tégláját betonnal kellett megerősíteni, és valószínűleg magasítani is kellett volna az átjárón, hiszen a mára kiépült felsővezeték nehezen fért volna el alatta.

Volt egy köztes pillére is az Osztrák hídnak, amit 1966 után nem sokkal bonthattak el, hiszen mára csak a két hídfő maradt meg – legalábbis idén nyárig, amikor a délit hirtelen elbonttatták.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!