Rétvári: Egy hónap alatt 191 műtét maradt el a klímahibák miatt

2024. szeptember 19. – 14:24

Másolás

Vágólapra másolva

A klímák meghibásodása miatt 191 műtét maradt el idén nyáron – írja a 24.hu. Magyar Péter nyári kórházlátogatásai után Földi Judit DK-s képviselő nyújtott be írásbeli kérdést Pintér Sándor belügyminiszternek arról, hogy a klímahibák miatt végül hány műtétet halasztottak el.

Pintér helyett végül Rétvári Bence parlamenti államtitkár válaszolt a kérdésre. Ebből kiderült, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) csak július 23-tól vezet nyilvántartást a klímaberendezések működési zavarai miatti ellátási adatokról, vagyis a nyár első két hőségriadójáról nincsenek adatok. Pedig Magyar Péter már a nyár elejétől fogva hangoztatta, hogy sürgős műtétek maradnak el sorra a kórházakban.

Rétvári válasza szerint július 23. és augusztus 28. között 191 nem sürgős műtét maradt el a meghibásodások miatt, ez az aznapra tervezett műtétek 0,4 százalékát jelenti. A politikus kiemelte, a kormány 2018. és 2024. között 16 milliárd forintot fordított a kórházi klímákra.

Magyar Péter augusztus közepén tett feljelentést a kórházi állapotok miatt. A nyári kánikula miatt ugyanis sok kórházban elromlottak a légkondik, ezért a kormány hirtelen húsz intézményben átfogó programot indított a hűtési rendszerek javítására. Eközben Magyar Péter „kórházjáró körútra” indult, hogy megmérje a kórtermek és a műtők hőmérsékletét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!