Magyar Péter lakásán egyeztetett Vitézy és a kutyapártos Kovács Gergely egy lehetséges fővárosi koalícióról

2024. szeptember 20. – 09:14

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar Péter lakásán egyeztetett három hete Kovács Gergely, a Kutyapárt elnöke és Vitézy Dávid volt főpolgármester-jelölt, a téma az volt, hogy kössenek-e koalíciót a Fővárosi Közgyűlésben, írja több forrásra hivatkozva a 444.hu. Kovács Gergely, a Kutyapárt társelnöke annyit megerősített a lapnak, hogy valóban volt ilyen találkozó.

A 444 információi szerint a négy órán át tartó találkozón egy Tisza-LMP-Vitézy illetve MKKP koalícióról szóló elképzelésről tárgyaltak, ami alapján a koalíciónak 16 szavazata lenne összesen, de a többséghez kellene még egy szereplő, aki az elképzelés alapján Karácsony Gergely lenne, ha elfogadná az ajánlatot.

A lap Magyar-tervnek nevezi az elképzelést, és azt is írja, hogy Magyar Péter Vitézy Dávidot szeretné főpolgármester-helyettesnek, aki hatáskörébe venné a BKV-t, a BKK-t és a BKM Budapesti Közművek Zrt.-t, tehát a főváros legfontosabb és legnagyobb költségvetéssel dolgozó cégeit is.

A lap szerint a koncepció részeként felmerült, hogy nem támogatnák Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes újraválasztását, és megszüntetnék Karácsonynak azt a jogát, hogy bizonyos esetekben a közgyűlést megkerülve, saját hatáskörben döntsön. A lap úgy tudja, hogy a koncepció végül a Kutyapárton elbukott.

Vitézy Dávid a lapnak azt mondta, a 444-től hallott először Magyar tervéről.

„Nem állapodtam meg Magyar Péterrel arról, hogy a Tisza Párt támogat főpolgármester-helyettesként, mert a jelölés kizárólagos joga a főpolgármesteré, azt más nem teheti meg. Karácsony Gergely pedig ilyet sem formálisan, sem informálisan nem vetett fel, tehát ez fikció”

– mondta a lapnak a volt főpolgármester-jelölt. Vitézy azt is állította, hogy a Magyarral folytatott tárgyalásán nem is jutottak el odáig, hogy erről beszéljenek: „Ez az egész kérdés nem tart itt.”

Megkerestük az egész állítólagos Magyar-tervvel kapcsolatban a Tisza Párt sajtórészlegét, de azt a választ kaptuk, hogy az árvíz levonultáig nem kívánnak semmilyen más ügyben sem nyilatkozni. Hogy a budapesti vagy a teljes hazai Duna-szakasz árvízének levonultáról van-e szó, azt még az áradás komolysága befolyásolhatja a párt szerint (aminek tagjai épp Óbudán védekeznek).

Vitézy neve nem először merül fel főpolgármester-helyettesként, múlt héten Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke beszélt erről a Spirit Fm-en, és azt mondta, ha Karácsony Vitézyt javasolja főpolgármester-helyettesnek a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén, akkor a DK képviselői ezt nem fogják megszavazni.

Októbertől gyökeresen átalakulnak a Fővárosi Közgyűlés mellett a fővárosi cégek vezető- és ellenőrző testületei is, Karácsony Gergely tervéről itt írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!