Orbán: Nem csütörtökön, hanem kedden hagyhatja el a legmagasabb vízszint az országot

2024. szeptember 22. – 08:24

Másolás

Vágólapra másolva

Több jó hírrel indította a vasárnap reggeli árvízinfót Orbán Viktor. „A legfontosabb, hogy nem csütörtökön, hanem

kedden, déli irányba hagyhatja el a legmagasabb vízszint Magyarországot. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a fegyelem és a figyelem lazulhat. Ugyanis ma még továbbra is érvényben van a harmadfokú védekezési szint”

– mondta a miniszterelnök, aki szerint a második jó hír az, hogy nem várható olyan mértékű csapadék, ami az árhullám levonulását érdemben befolyásolná. Orbán ezután rátért arra, hogy szombat délután kinyitott a Mosoni-Duna torkolati mű, így a Mosoni-Duna apadása is megkezdődött.

„A dunai árhullám tetőzése jelenleg Dunaföldvár térségben tart. Az ország több helyén is megkezdődött az apadás. Mosonmagyaróvárnál 51, Nagybajcson 188, Esztergomnál 52, Budapesten pedig 21 centimétert apadt a Duna a tetőzés óta” – sorolta Orbán.

Ahogy a vízszint csökken, úgy a védekezésben résztvevő emberek száma is. „Tegnap 5344 hivatásos dolgozott a védekezésen, ma 5025 emberre lesz szükség, és míg szombaton 1286 önkéntes civil segítette a munkát, ma már csak 324 főre fogja” – részletezte a miniszterelnök, aki szerint a kritikus területeken, mint Pilismarót, Kisoroszi, Vác, Kismaros érdemi változás nincs. Orbán szerint a fővárosiak hamarosan visszakapják a Batthyányi metró megállót.

A főváros alatt védekezésről Orbán azt mondta, hogy már Bátán is 100 százalékos a készültségi szint, ahogy Dunaszekcsőn is. „Madocsára kell most figyelnünk, ott szükség van egy ideiglenes védműre, és nagyjából 600 homokzsákra” – tette hozzá a miniszterelnök. „Összességében azt mondhatom önöknek, hogy sikeres a védekezés, olyan feladatot kell megoldanunk, amit már korábban is megoldottunk” – tette hozzá Orbán mielőtt az újságírók kérdésére válaszolt.

Az Rtl újságírója azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy tervezi, mikor tér vissza a mindennapi feladataihoz, mikor pótolja a lemondott külföldi utakat – például a felszólalást az Európai Parlamentben – és vállalja-e a vitát Magyar Péterrel a köztévében. Orbán Viktor azt mondta, október első vagy második hetében pótolják a plenáris ülést az Európai Parlamentben, de arra kérdésre, hogy vállalja-e a vitát Magyarral a miniszterelnök csak széttárta a karját, majd annyit válaszolt, hogy szívesen megy a köztévébé, de hogy kiállna Magyarral szemben, arra konkrétan nem adott választ. A vasárnapi árvízinfót itt lehet visszanézni:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!