Orbán Balázs újból vitára hívja Magyar Pétert

2024. szeptember 22. – 17:14

Másolás

Vágólapra másolva

„Képviselő Úr az elmúlt napokban mondvacsinált okokból kétszer is visszautasított egy olyan politikai vitát közöttünk, amit a köztelevízió javasolt. Sebaj. Ezúttal személyesen teszek egy kísérletet” – írta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója vasárnap reggel a Facebookon.

A többszöri visszautasítás ellenére úgy tűnik, Orbán Balázs továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Magyar vele vitázzon. Ezúttal a magyar uniós elnökség bemutatására hivatkozik, mint lehetséges vitatéma. „Ha a televízió is beleegyezik, akkor remélem, hogy ez így Önnek is elfogadható lesz, és nem jön több angolnázás, vádaskodás, elsomfordálás” – írta a miniszterelnök politikai igazgatója.

A közmédia napokig próbálkozott egy vita szervezésével, először hétfőn adtak hírt Magyar meghívásáról. A Magyar Péter és Orbán Balázs közötti vita szervezése viszont az árvízi védekezés legintenzívebb napjaiban zajlott, Magyar kedden vissza is utasította a meghívást. „Köszi, hogy szeptember 19-re intéztél egy talit kettőnknek, de talán hallottál róla, hogy jelenleg az egész ország (talán lassan a kormány is) a valaha volt egyik legsúlyosabb dunai árvíz elleni védelmi munkálatokon dolgozik” – üzente a Tisza Párt elnöke Orbán Balázsnak.

A közmédia október 3-at ajánlotta fel új időpontként a vitára, amikorra az árhullám már minden bizonnyal levonul. Ez egybevág Magyar legutóbbi posztjával, amiben azt írta: „Ha ragaszkodsz a nyakkendős, öltönyös eszmecseréhez a propaganda stúdiójában, akkor várd meg az árvíz levonultát.” Ez a gondolatmenet azonban úgy folytatódott, hogy „a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjeként, nekem a főnököddel van megbeszélnivalóm a magyarok nevében”, vagyis nem biztos, hogy Magyar Péter beéri Orbán Balázzsal vitapartnerként Orbán Viktor helyett.

Magyar Péternek már számos kérdése összegyűlt, amelyeket Orbán Viktornak szegezne, ezeket a vasárnap reggeli árvízinfóra reagálva tette közzé. Vasárnap délután pedig a következő bejegyzéssel reagált Orbán Balázs posztjára:

„Ha Orbán Viktor 18 év után fél élőben egyedül vitázni, akkor tőlem elhozhatja Orbán Balázst magával, vagy használhat súgógépet is… Balázs, keresnél egy szabad időpontot a főnököd naptárjában?”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!