A MOK szerint több háziorvost még csak meg sem kerestek az új háziorvosi ügyeleti rendszerhez, a mentők cáfolnak

2024. szeptember 23. – 09:00

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Orvosi Kamara szerint az egy hét múlva induló új, az Országos Mentőszolgálat által irányított ügyeleti rendszerhez a mentőszolgálat több háziorvost még csak meg sem keresett, írja a Népszava.

A váltással megszűnnek a 24 órás ügyeleti szolgáltatások, az új rendszerben minden háziorvos a saját területéért lesz felelős.

Keczéry Attila, a MOK titkára szerint ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy kéthetente öt napon 12 órát, az ügyeleti napokon 14 órát kéne dolgozniuk a háziorvosoknak az előírt nyolc óra helyett. Több mint egy hete az egészségügyi államtitkár sajtótájékoztatóján kiderült, hogy nem is lelkesedtek érte túlságosan az orvosok, ekkor 261 háziorvos csatlakozott a 860-ból az új rendszerhez. Ez részben azért is történhetett a MOK szerint, mert egy részüket az OMSZ meg sem kereste szerződéstervezettel.

Az államtitkár a pénteki sajtótájékoztatón azt mondta: mikor az egészségügy átkerült a Belügyminisztériumhoz, az látszott, hogy az ügyeleti rendszerben van a legnagyobb káosz. A kormány januárban alakította át az orvosi ellátás első vonalát. A kormány átalakításához tartozó új ügyeleti rendszerre Budapest október 1-től áll át.

Frissítés 2024.09.24.:

Az Országos Mentőszolgálat kedden a Telexet arról tájékoztatta, hogy álláspontjuk szerint valótlanság, hogy „A Magyar Orvosi Kamara szerint az egy hét múlva induló új, az Országos Mentőszolgálat által irányított ügyeleti rendszerhez a mentőszolgálat több háziorvost még csak meg sem keresett.” A valóság álláspontjuk szerint ezzel szemben az, hogy valamennyi háziorvos kapott megkeresést, továbbá részletes tájékoztatást a teendőiről.

A mentőszolgálat szerint emellett az új ügyeleti rendszer egyáltalán nem változtatja meg a háziorvos felelősségi körét és munkaidejét. „A háziorvos eddig is felelős volt a körzetének betegeiért, munkaideje pedig eddig is és ezután is munkanapi 8 óra, ami rendelési és gondozási időszakra oszlik. A háziorvos a havonta egy vagy két alkalommal teljesítendő ügyeletének napját az egyéb elfoglaltságaira figyelemmel maga választhatja meg úgy, hogy az a délutáni rendelési idejét sem befolyásolja. Az ország más területein már másfél éve működik az egységes ügyeleti rendszer, így biztosan állítható, hogy a háziorvosok alapfeladatának megfelelő ellátását az ügyeleti szerepvállalás semmiben sem nehezíti, hátráltatja” – írták.

Valótlannak tartja az Országos Mentőszolgálat, hogy „Több mint egy hete az egészségügyi államtitkár sajtótájékoztatóján kiderült, hogy nem is lelkesedtek érte túlságosan az orvosok, ekkor 261 háziorvos csatlakozott a 860-ból az új rendszerhez.” A valóság ezzel szemben az, írták, hogy az ügyeleti rendszerhez csatlakozó orvosok száma napról napra nő (a szeptember 20. állás szerint már mintegy 400 fő), így az ügyeleti sorok kiállíthatóak. Ugyanakkor azért van szükség valamennyi háziorvos szerepvállalására, hogy így az egy főre jutó terhelés a lehető legkisebb legyen, vagyis a feladat igazságosan és egyenlően kerüljön elosztásra az orvosok, de legfőképpen a betegek érdekében.

Azt is állítják, hogy nem felel meg a valóságnak, hogy az OMSZ meg sem kereste szerződéstervezettel a háziorvosok egy részét. „A valóság ezzel szemben az, hogy valamennyi háziorvos kapott megkeresést, továbbá részletes tájékoztatást a teendőiről” – írták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!