Vízügy: Kedden vége az árvíznek Magyarországon

Legfontosabb

2024. szeptember 23. – 07:08

frissítve

Vízügy: Kedden vége az árvíznek Magyarországon
Homokzsákok a megáradt Duna gátján Baján 2024. szeptember 22-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán

A Duna tetőzését keddre Mohácsnál várják a szakemberek és az árvíz ezt követően napközben elhagyja az országot – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 csatorna hétfői műsorában az MTI szerint.

A felsőbb szakaszokon látványosan húzódik vissza a Duna és a Lajta is apad. Hétfőn Bajánál tetőzik a Duna, és az árvízi helyzet harmadfokú készültség mellett ugyan komoly, de sehol nem kritikus – tette hozzá Siklós Gabriella.

Az alsóbb szakaszokon nem történt rendkívüli esemény, a szokásos módon, nyári gátakkal tehermentesítik a területet, ahol pedig kellett, homokzsákokkal védekeznek, például Baján a Petőfi szigeten háromezer méter hosszan. Továbbá például Bátán és Dunaszekcsőn kellett ideiglenes védműveket kiépíteni homokzsákokkal. Ugyanakkor a vízügyes szakemberek továbbra is 24 órás figyelőszolgálatot látnak el a gátakon – mondta.

Az ár levonulása után el kell bontani a homokzsákkal kiépített ideiglenes védműveket. Azokat a homokzsákokat, amelyeket nem ért a víz újra, fel lehet használni, viszont azok, amelyek érintkezésbe kerültek a folyóval, hulladéknak számítanak.

A Duna fővárosi szakaszán csökken a vízszint, ezért az M2-es metró után keddtől már a budai villamosvonalakon is helyreáll a közlekedési rend, a 19-es és 41-es villamosok ismét a budai rakpart felé és a teljes vonalon közlekednek – írja közleményében a BKK.

A 19-es villamos tehát keddtől újra a Bécsi út / Vörösvári út és Kelenföld vasútállomás M között jár majd. A 41-es villamos pedig újra a Bécsi út / Vörösvári úttól a Batthyány téren át a Kamaraerdei Ifjúsági Parkig közlekedik. A járatok újraindulását az árvízben érintett szakaszokon minden esetben alapos takarítás és komoly műszaki ellenőrzések előzik meg – jegyzi meg a BKK.

Várhatóan szerdától a H5-ös HÉV is újra a Batthyány térig közlekedik, ezután pedig – a jelenlegi tervek szerint pénteken üzemkezdettől – a pesti oldalon közlekedő 2-es villamos közlekedése is helyreállhat.

Az árvíz miatti lezárások aktuális helyzete nyomon követhető a bkk.hu/arviz oldalon.

Magyarország is élhet azokkal a rugalmassági intézkedésekkel, amiket az Európai Bizottság ideiglenesen bevezetett az árvízkárok elhárítására – erősítette meg az Európai Bizottság szóvivője hétfőn a Népszava és az EUrologus kérdésére.

Ahogy arról korábban is írtunk, az uniós testület elnöke, Ursula von der Leyen csütörtökön bejelentette, hogy több szabály alól is kivételt tesznek a felzárkóztatási (kohéziós) támogatások felhasználásánál az árvíz által érintett területeken. Például előfinanszírozásra használhatják a forrásokat, és nem kell semmilyen állami önerő, amit egyébként elvárnának. Von der Leyen úgy becsülte, hogy ezzel tízmilliárd eurót tudnak mozgósítani. Bővebb cikkünk a témában erre.

Budapesten a szombati tetőzéshez képest már több, mint 1 métert apadt a Duna, ám az árhullám hétfőn Bajánál tetőzik kevéssel 920 centiméter felett, állt az Országos Vízügyi Főigazgatóság hétfői közleményében. A Lajtán folyamatos az apadás, így a megnyitott szükségtározó leürülése után – várhatóan a napokban – megszüntethetik a rendkívüli készültségi fokozatot és ezzel egyidejűleg megkezdődhet a helyreállítási feladatok felmérése.

Ugyanakkor intenzív apadás figyelhető meg a Duna teljes Budapest fölötti szakaszán. A figyelőszolgálatot ennek ellenére továbbra is 24 órában fenntartják a vízügy szakemberei, azonban az átvezényelt kollégák lassan visszatérhetnek saját szolgálati helyükre.

Vasárnap Pakson 806 centiméteren tetőzött a Duna, az árhullám jelenleg Bajánál tart, III. fokú készültség mellett. A térségben a hullámtéri nyári gátak szintjét meghaladta az árhullám, ezért az árvízvédelmi töltésen belül elhelyezkedő üdülőterületek, szántók, erdők víz alá kerültek. Az elöntött területek kiürítése időben megtörtént.

Homokzsákürítő önkéntesekre a bontási munkálatok során is szükség lehet, a segítség aktuális módjairól az önkormányzatok tudnak felvilágosítást adni.

Az OVF felvételein látni mindezt.

Az árhullám levonulásával egy időben megkezdte az árvíz miatt kikapcsolt ügyfeleknél az áramszolgáltatás visszaállítását az E.ON, közölte hétfőn a Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatának üzemeltetésért felelős vállalat. Összesen több, mint 220 helyen kellett biztonsági okokból kikacsolnia az áramszolgáltatást, ez több, mint 2200 ügyfelet érintett.

Az árvíz által veszélyeztetett települések szinte mindegyikén be kellett avatkozniuk, a többi között Esztergomban, Kisorosziban, Nagymaroson, Pilismaróton, Szentendrén, Budakalászon és Budapest több kerületében is.

A cég arra kéri az érintett ügyfeleket, ellenőrizzék ingatlanjainkban, hogy az árvíz miatt víz alá került-e a villanyórájuk, vagy más elektronikai berendezések, például konnektorok, csatlakozók. Ha az óra vagy az ingatlan belső áramhálózata elázott, akkor az ügyfélnek először regisztrált villanyszerelőt kell hívnia, aki ellenőrzi a mérőórát és azt is, hogy biztonságosan visszaállítható-e a szolgáltatás.

Olvasónktól kaptunk fotókat a Slachta Margit rakpart óbudai szakaszán sétálgató gólyáról. A Duna gyorsan apad a fővárosban, a poszt írásakor 719 centiméter a vízszint.

Fotó: Olvasónk, Rebeka / Telex Fotó: Olvasónk, Rebeka / Telex
Fotó: Olvasónk, Rebeka / Telex

Nagy István agrárminiszter volt Áder János korábbi köztársasági elnök podcastjának, a Kék Bolygónak a vendége. A beszélgetésben természetesen az aszály és az árvíz is szóba került. Nagy elmondta, az árvízi időszakban látható, kellenek a gátak, ugyanakkor a vizet meg is kell őrizni, tudni kell gazdálkodni vele, a törvényi háttér megteremtésének eredményeként az öntözéses gazdálkodásról szóló jogszabály kimondja, hogy az öntözés közérdek.

Kitért arra, hogy sikerült földeríteni 447 sík- és dombvidéki tározó lehetséges helyét, megteremtették nyolc olyan ideiglenes víztározó kisajátításának és végleges tározókká nyilvánításának lehetőségét, amelybe ötmillió köbméter vizet tudnak betárazni.

Az adásban egyébként főként a szárazságról, aszályról volt szó. Nagy elmondta, hogy az idei aszály elmaradt a 2022-es, történelmi léptékű szárazságtól. Akkor az extrém szárazság 1,2 millió hektárt érintett, ebben az évben a gazdák 390 ezer hektárról, azon belül 160 ezer hektárnyi dél-alföldi területről jelentettek aszálykárt. Nagy szavai szerint változnia kell a gazdák szemléletének. „Ha azt elfogadom, hogy változni kell, mert minden változik körülöttem, akkor már a siker útján járunk” – mondta. Áder hangsúlyozta, hogy a kulcsszó az alkalmazkodás, mert az aszályos évek ismétlődni fognak, és az azzal járó problémával nem 10-15 évenként, hanem kétévente, négyévente, vagy gyakrabban kell szembesülni. (MTI)

Az ötezer fő lakosságú délnyugat-lengyelországi kisváros, Stronie Śląskie súlyosan érintett volt az áradásokban, a heves esőzések után átszakadt egy gát, ami elmosta a hegyvidéki település egy részét. A Borisz ciklon miatt Közép-Európát sújtó árvizekben eddig 28-an haltak meg, többeket még keresnek, Lengyelországban heten vesztették életüket.

Stronie Śląskie az áradás után – Fotó: Kuba Stezycki / Reuters Stronie Śląskie az áradás után – Fotó: Kuba Stezycki / Reuters
Stronie Śląskie az áradás után – Fotó: Kuba Stezycki / Reuters Stronie Śląskie az áradás után – Fotó: Kuba Stezycki / Reuters
Stronie Śląskie az áradás után – Fotó: Kuba Stezycki / Reuters

Bajánál tetőzik a dunai árhullám, ezért hétfőn ott folytatta védelmi ellenőrzési körútját Orbán Viktor miniszterelnök, Zsigó Róberttel, a térség országgyűlési képviselőjével és Kámánné Bari Bernadett megválasztott polgármesterrel közösen – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A kormányfő meghallgatta a vízügyi szakemberek jelentését, miszerint a Petőfi-szigeten 2800 méter hosszan kell védekezni. A védvonal egy részét a 2013-as árvíz után nem bontották el, így most kevesebb mint a felét kellett megépíteni. Tűzoltók, önkormányzati dolgozók és sok önkéntes munkájának köszönhetően péntek estére megépült a hiányzó töltésszakasz, és az egész védmű fóliázása és homokzsákokkal való megerősítése is megtörtént.

Baján tartott árvízvédelmi ellenőrzést Orbán Viktor – Fotó: Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI Baján tartott árvízvédelmi ellenőrzést Orbán Viktor – Fotó: Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
Baján tartott árvízvédelmi ellenőrzést Orbán Viktor – Fotó: Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

A sziget különböző pontjain elhelyezték a további védekezéshez szükséges homokzsákokat, a munkagépek is a szigeten vannak, és készenlétben áll 130 tűzoltó is. Folyamatos figyelőszolgálat 24 órában ellenőrzi a védművet. „Készen állunk a következő órák védekezésére” – állapította meg a helyszíni ellenőrzésen Orbán Viktor. A miniszterelnök megállapodott az új polgármesterrel, hogy a ideiglenes gátak helyett a jövőben mobilgátak védik majd Baja városát az árvizektől.

„Közegészségyülieg mit is mondhatnánk…” – írták ahhoz a kisvideóhoz, amivel azt szeretnék elérni, senki ne fürödjön az áradó Dunában.

Baján és a közeli Érsekcsanád Duna-parti területein is sok ház áll vízben, a Reuters fotósai drónnal nézték meg a területeket.

A felső két képen Baja, az alsókon Érsekcsanád 2024. szeptember 22-én – Fotó: Mónus Márton és Marko Djurica / Reuters A felső két képen Baja, az alsókon Érsekcsanád 2024. szeptember 22-én – Fotó: Mónus Márton és Marko Djurica / Reuters
A felső két képen Baja, az alsókon Érsekcsanád 2024. szeptember 22-én – Fotó: Mónus Márton és Marko Djurica / Reuters A felső két képen Baja, az alsókon Érsekcsanád 2024. szeptember 22-én – Fotó: Mónus Márton és Marko Djurica / Reuters
A felső két képen Baja, az alsókon Érsekcsanád 2024. szeptember 22-én – Fotó: Mónus Márton és Marko Djurica / Reuters

Ezt mutatja legalábbis az MTI a Hydroinfo adatai alapján készített grafikája, amin jól látható, hogy napi egy méternél is nagyobb lehet az apadás bizonyos helyeken, például Komáromnál, Esztergomnál, Nagymarosnál és Budapesten is.

De az is jól látszik, hogy a Duna déli, alsó szakaszain, Baján és Mohácsnál elhúzódik az árvíz, még pénteken is elsőfokú készültség várható.

Forrás: MTI
Forrás: MTI

Hamarosan Baján tetőzik a Duna, de olvasónk szerint vasárnap este inkább piknikhangulat és öblítőillat volt a parton, mindenki a legszebb melegítőjében ment megnézni az áradást. Az előrejelzések alapján a tetőzés hétfőn várható kb. 915 cm-es vízszinttel.

Fotó: Guld Péter Fotó: Guld Péter
Fotó: Guld Péter Fotó: Guld Péter
Fotó: Guld Péter



Rétvári Bence belügyi államtitkár 50 teljes és 2 félsávos lezárást említett a ma reggeli sajtótájékoztatón. Az Útinform honlapján részletesen össze is szedték ezeket, melyek közül a legjelentősebbek, hogy

  • több lezárás van a 2-es, 10-es, 11-es és 12-es főúton,
  • Kisoroszi továbbra is el van zárva közúton a külvilágtól,
  • Szob térségében is több utat tartanak még lezárva.

Kisorosziban az önkormányzat önerőből kezdte meg a településre vezető út tisztítását, a Magyar Közút rakodó és szállító járműve várhatóan hétfőn csatlakozik a munkálatokhoz.

Erről beszélt az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője, Siklós Gabriella a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn. Siklós elmondta, hogy a Duna déli szakaszán a víz nem érte el az állami töltésvonalak tetejét, azokon a településeken kellett ideiglenes védműveket építeni, ahol épületek vannak a hullámtérben.

A dunai árhullám levonulása lassú lesz, egy átlagos nagyságú árhullám 8-9 nap alatt elhagyja Magyarországot, a mostani áradás viszont már 11. napja tart – mondta Siklós. (MTI)

Megtartotta napi sajtótájékoztatóját az árvízvédelmi operatív törzs. Orbán Viktor miniszterelnök szerint „Enyhül a nyomás, de nem szűnt meg.” A tájékoztatón elhangzottak itt olvashatók bővebben.

A vízművek szakembereinek is sok munkát ad a levonuló áradás idején az ivóvízellátás zavartalan biztosítása, a védekezés még nem ért véget, írta hétfő hajnali Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely főpolgármester. Hozzátette, hogy a főváros már készül az elöntött területek helyreállítására. „A jelenlegi előrejelzések alapján kedden nekiállhatnak kollégáink a takarításnak. Nem lesz egyszerű, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy a hét második felére visszaadhassuk a budapestieknek az utakat és a köztereket. A metróközlekedés már helyreállt a Batthyány téren, az árvíz miatt nem közlekedő villamosok újraindításához kell még pár nap, de igyekszünk, dolgozunk.”

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex
  • A Szigetközben, a Dunakanyarban és Budapesten és elindult az apadás, a felső szakaszokon már a helyreállítást készítik elő.
  • A fővárosban hétfőtől újra megáll a Batthyány téren a 2-es metró.
  • Dömös, Pilismarót és Dobogókő vízhálózata is fertőzött, egyelőre ivásra alkalmatlan.
  • Újabb embert mentett katonai helikopter, a szombaton kórházba reptetett kisoroszi betegről pedig kiderült, hogy már jól van.
  • Paksnál vasárnap tetőzött az árvíz, de a Paksi Atomerőmű nem volt veszélyben.
  • Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap már arról beszélt, „Magyarország ezt az árvizet kivédte, sikeresen védekezett”.
  • A vízügy szerint azonban még mindig komoly az árvízhelyzet, Baján hétfőn, Mohácson kedden várják a tetőzést.
  • Nem csütörtökön, hanem már kedden elhagyhatja az árhullám az országot.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!