Nemzetközi csomagban is hozattak pszichoaktív szert a dílerek Hollandiából

2024. szeptember 26. – 10:09

Másolás

Vágólapra másolva

Droggal kereskedő bűnözői csoportot irányít egy 28 éves férfi – ilyen információ jutott el a rendőrséghez még év elején, majd el is kezdték felgöngyölíteni az ügyet, írja közleményében a rendőrség. A gyanú szerint a dílerek az új pszichoaktív anyagokat külföldről szállították be, majd itthon továbbértékesítették. A J. Attila által irányított csapat összehangoltan működött.

A rendőrök a felderítés során már több tagot is azonosítottak, és az egyik futárt már május 28-án elfogták a tatabányai pályaudvaron. A férfi éppen Hollandiából érkezett meg, táskájában 1 kg új pszichoaktív anyaggal. A gyanú szerint a drogot J. Attila megbízásából hozta be az országba, hogy továbbértékesítse.

A 27 éves férfi elfogását követően kis szünet után a banda tagjai változtattak a módszerükön, és a drogot nem vonattal, hanem autóval hozták be Magyarországra, de akadt olyan eset is, amikor nemzetközi csomagban érkezett meg hozzájuk külföldről a szállítmány. Az utolsó ilyen, Hollandiából érkező rendelésüket viszont már nem tudták átvenni, mivel azt a nyomozók szeptember 16-án lefoglalták az egyik futárcég logisztikai központjában. A csomagban szintén 1 kg új pszichoaktív anyag volt zsugorfóliában.

Ugyanezen a napon a nyomozók Budapesten egy III. kerületi panellakásban fogták el J. Attilát és két társát, Á. Lászlót, valamint G. Abigélt. A 20 éves férfi és a 22 éves nő segédkeztek az új pszichoaktív anyag megrendelésében, szállításában, majd annak elosztásában és eladásában.

A nyomozók aztán szeptember 17-én több címen digitális mérlegeket, simítózáras nejlontasakba csomagolt kábítószergyanús anyagot, mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, zálogjegyet és készpénzt foglaltak le. Vagyonvisszaszerzés érdekében zár alá vettek egy gyöngyöshalászi ingatlant és lefoglaltak két autót. J. Attilát, Á. Lászlót és G. Abigélt a nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt kihallgatták, majd le is tartóztatták őket. B. Milán elfogása óta szintén letartóztatásban van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!