Többen jelentették a Médiatanácsnál a párizsi olimpia megnyitójának közvetítését

2024. szeptember 26. – 15:00

Másolás

Vágólapra másolva

Több bejelentés is érkezett a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsához a párizsi olimpia július 26-ai megnyitója miatt, amelyet az M4 Sport közvetített. Végül nem indult eljárás az ügyben. Az MTI a Médiatanács üléséről beszámolva azt írta,

„több jelenet sok néző számára ízléstelen, rémisztő vagy tiszteletlen volt, illetve később globális felháborodást keltett.”

De mivel a csatorna nem a saját tartalmát sugározta és a közvetítés során nem szerkeszthetett semmit a látottakon, a Médiatanács szerint nem vonható felelősségre. „A váratlan eseményekre legfeljebb a műsorvezetők részéről érkező ellenpontozással volt lehetősége reagálni, ahogyan ez meg is történt a közvetítés során” – áll a Médiatanács indoklásában.

Az NMHH további jogsértésekről is beszámolt, bírságot kapott az egri BEST FM és Győr Plusz Rádió, de a HÍR TV-nél is kötelezettségszegést azonosítottak. A csatorna nem tartotta a tematikus műsorszámok napi arányát, ezért 80 ezer forint bírság fizetésére, és a jogsértésről szóló közlemény közzétételére kötelezték a csatornát, a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjét további 10 ezer forint bírsággal büntették.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!