Összeült az óbudai képviselő-testület, de a Fidesz mintha elfelejtette volna, hogy börtönben van az ellenzéki polgármester és az alpolgármester

2024. szeptember 26. – 10:36

Összeült az óbudai képviselő-testület, de a Fidesz mintha elfelejtette volna, hogy börtönben van az ellenzéki polgármester és az alpolgármester
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Az utolsó képviselő-testületi ülést tartják ebben az önkormányzati ciklusban Óbuda-Békásmegyeren, ami azért vált különösen érdekessé, mert a kerület alpolgármestere, Czeglédy Gergő, és a jelenlegi és újraválasztott DK-s polgármester, Kiss László előzetes letartóztatásban ül. Kiss a vád szerint 2019-es polgármesterré választása után egy korrupciós hálót épített ki, amelyen belül megbízásokat adott baráti cégeknek, majd azok összegének egy részét visszakövetelte magának.

A 20 pontból álló napirendet kevesebb mint egy óra alatt végigpörgették a képviselők, a teremben és azon kívül is csak a szokásosnál nagyobb érdeklődés utalt arra, hogy nem egy átlagos ülés zajlott. Sem a kormánypárti, sem az ellenzéki képviselők nem foglalkoztak közvetlenül a letartóztatott politikusokkal, rövid hozzászólásaikban csak utaltak a kialakult helyzetre.

Az ülést az egyik alpolgármester, Burján Ferenc vezette Kiss László helyett. Puskás Péter, a Fidesz frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában mégsem a letartóztatott polgármesterről és alpolgármesterről kérdezett. Arra volt kíváncsi, hogy az önkormányzat miért szeptemberben akarja elfogadni a 2025-ös költségvetést, amikor azt decemberben szokták.

Az alpolgármester úgy reagált, hogy ez szabályos, másrészt pedig stabilitást akarnak biztosítani, miközben a Fidesz szerinte koncepciós eljárásokkal akarja ellehetetleníteni a kerületet.

„Nem fogjuk megvárni, hogy Sára Botond mondja meg, hogy mire költhetünk pénzt”

– jelentette ki Burján, hozzátéve: a fideszes úthenger átmegy mindenkin, aki nem hagyja, hogy bárhol építkezzenek.

Puskás attól tart, hogy az előrehozott költségvetés oka inkább az, hogy a kerület jelenlegi vezetése nem bízik a következő ciklusban dolgozó képviselőkben. Arról pedig nem is beszéltek szerinte a rendkívüli események között, hogy miért nincs jelen a polgármester és az első számú alpolgármester. A költségvetést végül az ellenzéki többség elfogadta, a fideszesek tartózkodtak.

Turgonyi Dániel, a kerület momentumos alpolgármestere megköszönte, hogy öt éve, huszonévesen bizalmat szavaztak neki képviselőtársai. Arról beszélt, hogy 2019-ben új politikai hozzáállással akarta új alapra helyezni az önkormányzati munkát, majd közölte: a szakmai munka csak egy része ennek a bonyolult, sokismeretlenes egyenletnek. „Az elmúlt időszak alapján viszont megkérdőjeleződött, hogy mennyire lehet fiatalos idealizmussal új alapokra helyezni az önkormányzati működést” – fogalmazott, majd bejelentette, hogy a következő ciklusban már nem lesz alpolgármester. Turgonyi bejelentése után közölték, hogy az ellenzéki összefogásból kivált Momentum saját, négyfős frakciót alapít a kerületben.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Kérdés, hogy mi lesz a kerülettel, illetve az új, júniusban megválasztott testülettel, ha a megválasztott polgármester épp letartóztatásban ül. Kiss Lászlónak október 15-ig kellene összehívnia az új testületet, aminek egyébként az október 20-ig letartóztatásban lévő Czeglédy Gergő is tagja lenne. A kerületi SZMSZ szerint a polgármester akadályoztatása esetén a korelnök is összehívhatja az alakuló ülést, de a jogszabályok szerint az alpolgármestereket a polgármester javaslatára választják meg. Amennyiben Kiss letartóztatásban marad, a javaslatát megteheti írásban is, de nem biztos, hogy azt a képviselő-testület és a kormányhivatal elfogadja majd. Ha kifogást emelnek, az ügyben a Kúria dönt. Óbudán egyébként ellenzéki többség van: mind a 16 egyéni jelölt az ellenzéki összefogás tagja, a Mi Hazánk, a Fidesz és a Kutyapárt a hat kompenzációs listás helyen osztozkodik.

Házkutatások és hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúja

Óbuda közélete június második feléig a külső szemlélő számára békésen zajlott. Az már idén márciusban kiderült, hogy nyomozás indult, mert a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerint fiktív szerződéseket köthettek Óbuda önkormányzatával. Ekkor vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt négy személyt vettek őrizetbe. Az önkormányzat ekkor úgy reagált, hogy hivatali dolgozót nem érint a nyomozás, Kiss László polgármester azt mondta: „méltatlan és tisztán a kampánnyal összefüggő politikai szándékot tükröz” az eljárás. Június 9-én aztán újraválasztották a kerület ellenzéki pártok által támogatott DK-s polgármesterét, Kiss Lászlót.

Június 18-án azonban felbolydult minden, miután először őrizetbe vették, majd le is tartóztatták a kerület MSZP-s alpolgármesterét, Czeglédy Gergőt. Kiss helyettesét akkor vették őrizetbe, mikor a nyomozó főügyészség által folytatott nyomozásához kapcsolódóan házkutatást tartott a kerületi városházán. Óbuda vezetése a történtek után megerősítette korábbi álláspontját: „az önkormányzat ügykörébe tartozó szerződések mindegyike jogszabálynak megfelelő és valós teljesítésen alapul”. Újabb fejlemények ezek után hetekig nem történtek, kizárólag annyi derült ki, hogy akár NER-közeli reklámcégek is érintettek lehetnek a kerületi korrupciós ügyben.

Augusztus közepén aztán érkezett az újabb fordulat: a KNYF ezúttal az óbudai polgármesternél tartott házkutatást, majd őrizetbe is vették Kiss Lászlót. A nyomozó főügyészség Kiss őrizetbe vétele után közölte, hogy hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják a polgármestert. A megalapozott gyanú szerint Kiss a 2019. októberi polgármesterré választása után megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni. Ehhez az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A valóságban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért. Esetenként a vállalt munkát az önkormányzat alkalmazottai végezték el.

A vádakat Kiss László a kezdetektől tagadja. A kerület sajtóosztálya pedig közölte, hogy „a nyomozati cselekmények a márciusban, az önkormányzati választási kampányban zajlott kutatások folytatásai, amelyek egy 2022-es, az akkori országgyűlési kampányban indított ügyhöz kötődtek”. Megismételték, hogy a kerület szerződései rendben vannak és valós teljesítésen alapulnak. Az ügyre reagáltak Kiss szövetségesei is: Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerint egy sok éve tartó ügyben letartóztatni egy kerület polgármesterét „aljasság és politikai provokáció”.

Az óbudai városháza – Fotó: Bődey János / Telex
Az óbudai városháza – Fotó: Bődey János / Telex

Augusztus 16-án végül el is rendelték Kiss László letartóztatását, amit szeptemberben meghosszabbítottak, egészen december 16-ig, így az önkormányzat alakuló ülésén szinte biztosan nem tud majd részt venni.

A DK szerint megrendelésre zajlik az eljárás, a Fidesz új választást akar

A Demokratikus Koalíció néhány nappal Kiss letartóztatása után közölte, hogy szerintük egy magas rangú állami vezető rendelte meg az óbudai polgármester ellen zajló eljárást azért, hogy megbuktassák. Vadai Ágnes arról beszélt, hogy nem Kiss László ellen kellett volna eljárást indítani, hanem az ügyészség képviselője ellen, aki a jegyzőkönyv alapján szerinte arra kérte a cégvezetőt, hogy „állami érdekből vegyen részt Kiss László megbuktatásában”. A III. kerületi ellenzéki koalícióból viszont nem mindenki állt ki ilyen határozottan a polgármester mellett: a Momentum úgy döntött, hogy kilépnek a kerületi koalícióból. Ezt azzal indokolták, hogy bár nem érintettek, ennek még a látszatát is el szeretnék kerülni.

Eközben Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata nyilatkozatban is kiállt a polgármester mellett, aki ellen szerintük politikai leszámolás zajlik. „Az óbudai önkormányzat ellenzéki kézben tartása a Fidesz gazdasági érdekeit sérti, most pedig a választói akarattal szembe menve ellehetetlenítik az új testület megalakulását” – írták.

A júniusi választáson alulmaradt Fidesz az ügy kirobbanása óta valóban egy új választás kiírását követeli.

Bús Balázs a párt kerületi polgármesterjelöltje, illetve korábbi polgármestere Óbuda „megmentéséről írt”, szerinte az irányítás nélkül maradt kerületért együtt kell kiállni és felszólítani a börtönben lévőket, hogy mondjanak le. „Az októberi alakuló ülésen az új testületnek fel kell oszlatnia önmagát és új, tiszta választásokat kell kiírni” – írta Bús.

Vitézy Dávid korábbi főpolgármester-jelölt, leendő fővárosi képviselő is új választást írna ki Óbudán. Szóvá tette, hogy Karácsony Gergely főpolgármester az ügyben semmit nem nyilatkozott, pedig az ő fővárosi listáján szerepelt Kiss László. Vitézy arra kérte a főpolgármestert, hogy tisztázza, még mindig támogatja-e a korrupciós ügybe keveredett óbudai polgármestert. És ha nem, akkor egyetért-e azzal, hogy Kiss Lászlónak le kell mondania, és új választást kell kiírni Óbudán.

Autómosóból ellopott pendrive

Az ügyről Kiss László letartóztatása óta egyre több részlet derült ki. A Telexen írtuk meg, hogy a polgármester letartóztatásához az biztosan kellett, hogy több gyanúsítottnak is megeredjen a nyelve. Arról már 2021 őszén értesülhetett a nyilvánosság, hogy a 2019 óta ellenzéki vezetésű óbudai önkormányzatnál korrupciógyanús ügyletek vannak. Ekkor ugyanis egy bizonyos Anonymous tett közzé ezzel kapcsolatos anyagokat az interneten. Folyt a nyomozás, nyilván titokban, leplezett eszközöket is felhasználva. Idén márciusban pedig megtörténtek az első házkutatások. Ekkor az óbudai önkormányzatnál is kutattak, és már akkor több embert gyanúsítottak meg.

Aztán megtörtént Czeglédy Gergő letartóztatása is, feltehetőleg azért, mert a márciusban meggyanúsított személyek között voltak olyanok, akik terhelő vallomást tettek rá, így már meg tudták gyanúsítani őt is. Sajtóhírek szerint azok, akik együttműködtek a nyomozókkal, egyezséget kötöttek. Kiss László védője, Zamecsnik Péter ügyvéd állítása szerint például a polgármester meg nem nevezett egyik korábbi munkatársa egyezséget kötött az ügyészséggel a saját érdekei mentén.

Autómosóból lopták el a pendrive-ot, ami később az ellenzéki politikusokat célba vevő Anonymousnál landolt – legalábbis ezt állította a pendrive gazdája az óbudai polgármester korrupciós ügyében indult eljárásban. A bizonyítékokat gyűjtögető, de egyébként érintett vállalkozó végül kiegyezett az ügyészséggel. A titokban rögzített beszélgetésekben nemcsak ellenzéki, hanem kormányközeli politikusokról is hangoznak el kemény állítások – írtuk az ügyről szóló legutóbbi részletes cikkünkben.

A Telex által megszerzett nyomozati iratokból kiderült korábban az is, hogy a Dunaferr „elfoglalásában”, a Borkai-ügyben és a futballstadionokat biztosító őrző-védő cégek környékén is felbukkant dr. Mikó István, az a kamu „fedett nyomozó”, akinek az ügyködése miatt (de akaratán kívül) fény derült az óbudai korrupciós ügyletekre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!