A mentőszolgálat helyett a fideszes polgármester nyit orvosi ügyeletet a XVI. kerületben

2024. szeptember 28. – 16:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Orvosi ügyelet volt, van és lesz a XVI. kerületben. Sőt, ígéretünknek megfelelően gyermekellátással bővül” – ezt ígéri Facebook-bejegyzésében Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere.

A bejegyzésben azt írja, hogy október 1-től Budapesten is az Országos Mentőszolgálat veszi át a 0-24 órás orvosi ügyeleti ellátását, az OMSZ viszont a város 23 kerületében csak 15 helyen jelölt ki ügyeleti pontot, így többek között a XVI. kerületben se lesz a mentőszolgálat által üzemeltetett ügyeleti pont.

Az önkormányzat ezért saját erőből biztosít tovább 24 órás orvosi ügyeletet, csak mivel ezután nem hívhatják ügyeletnek, Kertvárosi Sürgős Ellátás lesz a neve.

Az ellátás az eddigi ügyelet helyén,a Jókai utcában lesz elérhető az eddig is használt telefonszámon. „Így a kerületi lakóknak nem kell átmenniük másik kerültbe orvosi ügyeletre, továbbra is a kerület központjában juthatnak ellátáshoz. Hétköznap 8-20 óra között továbbra is lesz kivonuló szolgálat, míg az éjszakai 20-8 óráig terjedő időszakban, illetve hétvégén a mentőszolgálat vonul ki” – írja Kovács Péter.

A polgármester azt is írja, hogy a Kertvárosi Sürgős Ellátás fizetős szolgáltatás lesz, alkalmanként 5000 forintot kell majd fizetni, viszont a XVI. kerületi lakcímkártyával rendelkezők számára az önkormányzat fizeti az ellátást, vagyis a kerület lakóinak/szavazóinak az továbbra is ingyenes.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!