A Fidesztől nem sietnek a részvétnyilvánítással az eutanázia jogáért haláláig küzdő Karsai halála után

2024. szeptember 29. – 09:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az élete végéig a kegyes halál jogáért küzdő Karsai Dániel halála után sorra szólalnak meg a politikusok, a részvétnyilvánítás mellett arról beszélve, mit jelentett Karsai jogi küzdelme, amely egyelőre nem ért célt. A 47 évesen ALS-ben meghalt alkotmányjogászról az elsők között Gyurcsány Ferenc emlékezett meg, őt követte Karácsony Gergely. A reggeli órákban csak ellenzéki politikusoktól érkezett részvétnyilvánítás, a kegyes halál jogát elutasító Fidesz képviseletében nem jelent meg nyilatkozat.

„Megrendítően szépen, kitartóan küzdött a jogért, hogy, ha kell, akkor méltósággal fejezhesse be az életét, hogy dönthessen arról, hogy mikor nyitja ki azt az ajtót, hogy mikor lép át rajta, ha az ajtón inneni élet már rosszabb a halálnál.
Nem engedték neki” – írta Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke szerint „az életvégi döntés jogáról szóló vita lényege, hogy kié az élet. Tiszta álláspont kettő létezik: az életé, önmagáé, vagy valaki másé. Az első esetben az élet, mint jelenség elválik hordozójától, magától az embertől, és önálló joga van. Ez esetben nincs abortusz és nincs szabad (szabályozott) életvégi döntés. A második esetben bizonyos körülmények között az új életet a saját testében hordó anya, vagy a saját életét élő ember önmaga dönthet az élet felett.
Megrázó vita ez. Fontos vita.
Karsai nem érte el, hogy önmaga dönthessen. Pedig bámulatos erővel küzdött érte” – ám Gyurcsány szerint fontos, hogy ez a vita elindulhatott.

Karácsony csodálta Karsai küzdelmét

„Éjjel elhunyt Karsai Dániel, Pro Urbe Budapest-díjjal kitüntetett alkotmányjogász, ügyvéd, emberjogi aktivista. Mindig sokra tartottam a demokráciáért, a jogállami értékek védelméért végzett munkáját, ám azért a küzdelemért, amelyet ALS-betegként az életvégi döntések és az emberi méltóság tiszteletben tartásáért folytatott, valósággal csodáltam” – írta Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint fontos küzdelmet vitt egy közös ügyben, amely „túl sokáig tabu”. „Harca, ahogy minden harca, most sem elsősorban önmagáról szólt, hanem sorstársairól és minden emberről, aki hasonló helyzetbe kerülhet. Mindannyiunkról. Köszönöm, amit értünk tettél! Nyugodj békében, Dani!”

Kerületi polgármesterei is részvétet nyilvánítottak

„Karsai Dániel az egyik legbátrabb ember, akit csak ismerek, életében is és halálában is a maga elé tűzött jó célért küzdött. Az életvégi döntések ügye nehéz és megosztó. Tartozunk annyival neki, hogy őszintén szembenézünk ezekkel a kérdésekkel” – írta az I. kerületben az önkormányzati választások nyomán leköszönő ellenzéki polgármestere, V. Naszályi Márta.

A Józsefvárost vezető Pikó András szerint Karsai „az emberi méltóságunkért küzdött olyan időben, amikor nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy minden elvehető: leginkább a méltósággal megélt és befejezett élet lehetősége. Olyan méltósággal küzdött ezért, értünk, hogy már maga a küzdelem visszaadta rengeteg ember számára a reményt, hogy egyszer tényleg lehet jobb, méltósággal megélt élete.” A 8. kerület ellenzéki polgármestere szerint ha Karsai már nem is folytathatja a küzdelmet, másoknak kell ezt tenniük, mert „tennivaló még rengeteg lenne”.

Megemlékezett a reggeli órákban Karsairól az egykori Jobbik korábbi vezetője, Jakab Péter és az első Orbán-kormány oktatási minisztere, az MTA volt elnöke, az ellenzéki Új Világ Néppárt alapító vezetője, Pálinkás József is. A Fidesztől eltávolodott politikus szerint Karsai „példát mutatott, hogy az egyéni testi és lelki szenvedés hogyan fordítható az emberi méltóságról folyó erkölcsi és intellektuális párbeszéddé, értelmes, méltányos vitává. Az utolsó napokig figyelemre méltó gondolatokat fogalmazott meg. Testét a betegség legyőzte. Emléke és szellemi alkotása velünk marad.”

A Tisza Párt is megemlékezett Karsairól:

„Talán nem akkor, amikor szeretett volna, de mindenképpen úgy, ahogyan szeretett volna. Szerettei körében, tiszta szívvel, nyugodt lélekkel. Köszönjük, hogy megmutatta, milyen a céljainkért harcolni még úgy is, ha napról napra nagyobb a küzdelem. Köszönjük, hogy megmutatta, hogy milyen végtelen erőforrás áll rendelkezésünkre akkor, amikor a küldetésünket teljesítjük.”

Karsai egyébként a Tisza Párttal is kritikus volt, májusban közölte, hogy az EP-választáson a Momentumot támogatja.

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja részvétét fejezte ki családjának, Karsait pedig úgy jellemezték, mint aki „méltósággal viselt betegsége alatt sem adta fel a harcot”.

A Fidesz kerüli a részvétnyilvánítást

A kormánypárt délelőtt 11-ig nem kommentálta Karsai halálhírét.

Karsai idén márciusban egy parlamenti bizottsági meghallgatáson is megjelent, annak érdekében, hogy támogassa a Párbeszéd társelnöke, Szabó Tímea kezdeményezését, amely szerint nem lenne bűncselekmény, ha valaki segítséget nyújt az aktív eutanáziához. A Fidesz leszavazta a javaslatot, így az a parlament elé sem kerülhetett. A kormánypárti képviselők nem indokolták döntésüket az ülésen és szó nélkül elvonultak Karsai mellett. „Nem értem, mitől félnek” – mondta akkor Karsai, aki a Fidesz egyik névtelenséget kérő tagjától bocsánatot kérő levelet kapott.

Részvétét fejezte ki Latorcai Csaba KDNP-s politikus, aki a Facebook-oldalán azt írta, hogy ők, kereszténydemokraták a „teremtett világ talaján állva életpártiak”, ugyanakkor „tisztelik mások véleményét, és nem vonják kétségbe azt sem, hogy Karsai Dániel munkássága jóhiszemű volt és szakemberként, de politikai aktivistaként is a saját, őszinte meggyőződését képviselte”. A politikus a posztja végén részvétét fejezte ki Karsai a családjának, és barátainak.

Karsai Dániel Facebook-oldalán két nappal ezelőtt jelent meg az utolsó bejegyzés. Ezen az alkotmányjogász az Orbán Balázs-ügyről fejti ki véleményét. A posztban egyebek mellett ezt írta:

„És jobb szabadon meghalni, mint szolgaként élni. Ez akár az életvégi döntésekhez való jog mottója is lehetne. Én nem szeretnék sem Putyin, sem a szenvedés szolgája lenni. Ha már a fájdalom ural mindent, méltósággal, emelt fővel, a sors szemébe nézve akarok eltávozni.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!