A lelkész szerint Balog Zoltán elismerte neki, hogy azért nem dolgozhat tovább, mert lemondásra...
Balog azt mondta, hogy „a döntés februári igehirdetésének következménye, de ne vegye azt büntetésnek”.
27 év után leváltják a bicskei iskolaigazgatót, aki még 2018-ban foglalkoztatta K. Endrét
A belügy és a tankerület sem fogadta el a fideszes önkormányzati képviselő, Bárányos József pályázatát.
Balog Zoltán a Novák Katalinnal közös útjaikról: Az egy gusztustalan dolog, amit sejtetnek
Balog azt mondja: Orbán nem tudott arról, hogy ő kijárta Nováknál K. Endre kegyelmét.
Megtaláltuk Novák Katalint az Eb-n, és megkérdeztük a kegyelmi ügyről
A kegyelmi ügybe belebukó köztársasági elnök a lemondása óta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Most Stuttgartban, a német-magyar Eb-meccs után kérdeztük meg, hogy miért adott kegyelmet K. Endrének.
K. Endre szerint lincshangulat van ellene, de hálás a neki kegyelmet adóknak
Bár azt sajnálja, hogy utána le kellett mondaniuk.
Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: Adtam egy tanácsot, amit nem kellett volna adnom
De inkább nem tette, hogy ne „kintről mondják meg”, mi legyen az egyházban. Balog Zoltán először adott interjút a kegyelmi ügy óta: beszélt arról is, hogy kimondható, hogy ő járta ki K. Endre...
Március végéig egyetlen kegyelmi kérvényről sem döntött a köztársasági elnök
Tavaly ilyenkor időarányosan már 110 kegyelmi kérvényt nyújtottak be a Sándor-palotához.
K. Endre személyes adatai miatt nem lehet nyilvános, hogy miért kapott elnöki kegyelmet
A Fővárosi Törvényszék elutasította azt a keresetet, ami az akta nyilvánosságra hozását kérte. A DK másodfokra megy az ügyben.
Novák Katalin férje részletes írással jelentkezett az ügyben, ami szerinte „az elmúlt időszakban...
Veres István Attila szakmai cikkel jelentkezett az aranyról.
A külügy a köztársasági elnökre mutogat Balog Zoltán rendkívüli nagyköveti címe miatt
Pedig 2019-ben azután lett rendkívüli és meghatalmazott nagykövet a református püspök, hogy Szijjártó javasolta Áder Jánosnak.
Kövess minket Facebookon is!