Akkor leszünk jó szeretői a másiknak, ha saját magunknak is jó szeretői vagyunk

2024. május 24. – 13:08

Akkor leszünk jó szeretői a másiknak, ha saját magunknak is jó szeretői vagyunk
Illusztráció: Adene Sanchez / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Meztelen nők ülnek körben a padlószőnyegen, tükörrel a kezükben vizsgálgatják a nemi szervüket. Végig figyelik, ahogyan mindenki sorra kerül. A következő délutánon már maszturbálnak is közösen, senki nem ér a másikhoz, de tanúi egymás mozdulatainak és élvezetének.

A Magyarországon is elérhető Bodysex workshopok módszertanát Amerika egyik legismertebb szexedukátora, a maszturbálás keresztanyjaként emlegetett Betty Dodson dolgozta ki még a hetvenes években, tágas manhattani lakásában nők több generációjának tartott szexuális önismereti kurzusokat. A 2020-ban, 91 évesen meghalt Dodson workshopjai egy ideje online is elérhetők, tanításait pedig a világ számos pontján adják tovább a trénerek.

„A módszer középpontjában a szexuális önismeret és önszeretet áll:

ismerem és merem használni a testem, nem szégyenkezem amiatt, hogy szexuális lény vagyok. Ehhez pedig nem sok partner, sőt partner sem feltétlenül kell”

– mondja a Bodysex-módszert négy évvel ezelőtt Magyarországon meghonosító Pallagi Eszter. Azt meséli, a korábbi munkáinak távolról sem volt közük a szexualitás témájához, nyelvtanárként végzett, majd logisztikai területen dolgozott, és tejesen átlagos családban nőtt fel, ahol épp úgy kezelték a szexualitást, mint a legtöbb helyen: nem beszéltek róla. Bár a szex mindig izgalmas és jó élmény volt neki, és különösebben traumatikus élmény sem érte, azt mondja, nagyon esetleges volt annak milyensége. A harmincas évei első felében pedig két olyan kapcsolata is volt, amelyekben azt érezte, hogy a saját igényeit egyre jobban alárendeli a partnereinek.

„A magamról való lemondás kiölt belőlem szinte minden szexuális vágyat, és sehogyan, még egyedül sem tudtam visszatalálni hozzá. Abban viszont biztos voltam, hogy nem pszichoterápiára van szükségem, hanem hogy a saját testemmel kerüljek újra kapcsolatba.” Ekkoriban került a kezébe egy könyv Dodsonról és a módszeréről, amiről egyrészt azt gondolta, bárcsak húszéves korában olvasta volna, másrészt pedig hogy ezt minden nőnek el kellene olvasnia. Ezt támasztották alá a tréningeken és workshopokon szerzett tapasztalatai is: a nők élménye a saját testükről és a szexről Budapesttől Teheránon át New Yorkig nagyon hasonló: rengeteg szégyen tapad hozzá, és alapvető információk és engedélyek híján vannak.

Genitális felszabadulás

A feminizmus második hullámába bekapcsolódó Betty Dodson ezért nem is valamilyen elvont, ezoterikus nőiesség felől közelített a témához.

„Úgy szoktuk mondani, hogy a nőknek meg kell tanulniuk kezükbe venni a dugást”

– mondta például Gwyneth Paltrow-nak a színésznő netflixes dokusorozata neki szentelt részében. A nagy dumás és nagy dohányos Betty Dodson képzőművészből lett szexológus, aki a női orgazmust a nemek közötti egyenlőség egyik fontos eszközének tekintette. Azt hirdette, hogy a nőknek vissza kell venniük az irányítást a saját testük felett azáltal, hogy megismerik és megszeretik azt, és elsajátítják a szexuális örömszerzés képességét. 1978-ban megjelent első könyve, a Liberating Masturbation (Felszabadító maszturbáció) a kor fontos underground bestsellerré vált, későbbi könyveit pedig milliós példányszámokban értékesítették.

Pedig az 1929-es születésű Dodson 35 éves koráig gyakorlatilag szexmentes házasságban élt, a partnerszex igazi felfedezése és élvezete a válása után, Grant nevű szeretője mellett kezdődött. A nemi szerve sajátos formája miatt addig szégyenkező Dodsonnak a férfi pornómagazinok fotóit (a hatvanas években járunk, még sehol az intimplasztika) mutogatva bizonyította be, mennyire változatos anatómiája lehet a női szeméremtestnek. „Miután Betty Dodson 35 év szégyenéből gyógyult meg ezáltal, a témát bevitte a feminista körökbe is, ahol a nők hamarosan már egymásnak mutogatták a vulvájukat, ami számukra is hatalmas megkönnyebbülést hozott” – magyarázza Pallagi Eszter. Ez lett a módszer egyik alaprituáléja is.

Betty Dodson egy 1973-as szexkonferencián – Fotó: Bettye Lane / Radcliffe Institute / Harvard University / dodsonandross.com
Betty Dodson egy 1973-as szexkonferencián – Fotó: Bettye Lane / Radcliffe Institute / Harvard University / dodsonandross.com

„A csoportos workshopokon az elejétől a végéig minden résztvevő meztelen, beleértve engem mint vezetőt is. Ez önmagában gyógyító hatású, mivel elszoktunk a különböző korú és teljesen hétköznapi női testek látványától: a legutóbbi alkalmon a legfiatalabb nő harminc körüli, a legidősebb hatvankilenc éves volt. Egy beszélgető körrel kezdünk, ahol mindenki elmondja, hogyan érez a testével, és hogyan az orgazmusával kapcsolatban, majd egy rövid nőigyönyör-központú anatómiaóra után következik a saját vulvánk megszemlélése a többiek jelenlétében” – magyarázza Pallagi Eszter, majd kitér a fogalmak meghatározására is: a vulva a klitoriszt és a szeméremajkakat, illetve a női szeméremtest egész külső részét jelenti, nem egyenlő tehát a vaginával.

„Miközben a vulva a női lét egyik alapvető szerve, sokaknak semmilyen kapcsolatuk nincs vele, vagy kifejezetten szorongáskeltőnek tartják a kinézetét. Amikor egy tükör segítségével mindenki megvizsgálja a sajátja formáját, illetve a másokét, abban az élményben lesz része, amiben Betty Dodsonnak is volt egykor: megszabadulhatnak a szégyentől.”

Pallagi Eszter szerint az intim, bizalmi kör kialakításának feltétele, hogy csakis olyasmit kér a nőktől, amiket ő maga is megtesz, például már az érkezésükkor meztelenül nyit ajtót, és ő mutatja meg elsőként a nemi szervét is. „A meztelenségünkkel mind ugyanannyit kockáztatunk, ugyanannyira tesszük sebezhetővé magunkat. Az együttérző és támogató környezetben fantasztikus ennek szabadságát megtapasztalni."

Magunkkal szexuálisnak lenni az egyik legnagyobb tabu

A hetvenes években a női maszturbációról beszélni még meglehetősen radikálisnak számított, a férfiak nehezen emésztették meg a gondolatot, hogy a nők nélkülük is elboldogulnak, ha testi örömökre vágynak. De Pallagi Eszter szerint a nőknek saját magukkal szexuálisnak lenni ma is az egyik legnagyobb tabu. ”Gyerekként úgy maszturbálunk, hogy az a leggyorsabb, legrejtettebb legyen, nehogy bárki megtudja. Betty Dodson viszont arra próbálta rávezetni a nőket, hogy

a maszturbálás a leggyakoribb, legbiztonságosabb és leghozzáférhetőbb szex, ami kiskorunktól az életünk végéig elkísér bennünket. Betty kilencvenévesen sem hagyott fel vele."

A Bodysex workshop másik fontos rituáléja így a közös maszturbálás. A résztvevők körben állnak, majd fekszenek, folyamatosan érintik meg magukat, amihez segédeszközt is használhatnak. „A résztvevők eközben láthatják, ki hogyan ér magához, és milyen hangokat ad ki. Itt senki nem tettet semmit, mert senkinek nem kell megfelelnie, és ez nagyon felszabadító. Dodson szexuális óvodának nevezte ezeket a női köröket, ahol mintha az időben visszamenve tanulnánk meg értékelni a testünket, és értékelni azt, hogy szexuális lények vagyunk” – fogalmaz a magyar oktató, aki szerint mindez valójában egy kísérletezés és gyakorlás, pont, mint egy jógaórán: az elején vezetett módon egyszerű, de eddig talán nem ismert érintéseket próbálnak ki magukon.

Pallagi Eszter, aki a Bodysex-módszert meghonosította Magyarországon – Fotó: Huszti István / Telex
Pallagi Eszter, aki a Bodysex-módszert meghonosította Magyarországon – Fotó: Huszti István / Telex

De mégis mi a felszabadító abban, hogy valaki egy tucat idegen szeme láttára próbál bensőséges kapcsolatba kerülni a saját testével? Pallagi Eszter azt mondja, a támogató női körben a résztvevők azokat az engedélyeket kapják meg egymástól, amiket nem kaptak meg a gyerekkorukban. „Attól, hogy látjuk, hogy normális és természetes is lehet a saját testünket megérinteni, és azt jólesően élvezni lehet anélkül, hogy közben mást akarnánk lenyűgözni, lekerül rólunk az a szégyen, amit a szexhez és a maszturbáláshoz kötünk.”

Carlin Ross, Betty Dodson egykori üzlettársa és brandjének gondozója ugyanerről úgy fogalmazott: „Amikor látod ezeket a nőket, elengeded azt a hülye képet, amit a divatmagazinok, a hollywoodi filmek és a pornó pumpál eléd.”

Fogd meg a… dildómat

A Bodysex létezik egyéni folyamat formájában is, és van olyan nőigyönyör-központú előadás, ahol egyáltalán nincs meztelenség, ezeken férfiak is részt vehetnek. Sőt, az alkalmakat néha pároknak is megnyitják. Amikor azt kérdezem, körülbelül mennyire rémisztő egy férfinek egy ilyen női kör és annak attribútumai a vulvaábrázolásoktól a változatosan tökéletlen testekig, Pallagi Eszter azt válaszolja: ezzel kapcsolatban nagyon jó tapasztalatai vannak.

„A férfiak sokkal nyitottabbak annál, mint ahogyan azt feltételezzük róluk, ugyanis nagyon szeretnének jó szeretők lenni, a szex pedig általában is nagyon érdekli őket. A legnagyobb feladat talán azt megérteni és elfogadni, hogy a női szexualitás önmagában létezik és értékes, és fontos nőként jó kapcsolatban lenni a saját szexualitásunkkal, amit aztán megoszthatunk partnerrel is, ha akarunk. A Bodysex pedig éppen ahhoz viszi közel a nőket, hogy világosabban tudjanak beszélni a vágyaikról a férfipartnereikkel, ezzel pedig nyomást vesznek le az ő vállukról is.”

Az oktató szerint ez nem mond ellent annak, hogy a módszer egyik alaptézise a partnertől független orgazmus, mert mint mondja, „akkor leszünk igazán jó szeretői a másiknak, ha saját magunknak is jó szeretői vagyunk”. Szerinte a szex szóra máig hatalmas szégyen és elvárás nehezedik a nőknek. „Arra szocializálódunk, hogy szex az, ami történik velünk. A Bodyszex viszont azt tanítja, hogy a szex, a gyönyör az, amit én teszek saját magamért. Ezt sokan önzésnek gondolhatják, holott ez csak azt jelenti, hogy egy nő például megengedni magának, hogy azt mondja: annyi időbe telik, hogy elélvezzek, amennyibe telik. Vagy azt:

én még nem végeztem és szeretném befejezni, van kedved fogni a dildómat?

A Betty Dodson által kifejlesztett maszturbálási módszer hatékonysága egyébként tudományosan is bizonyított. 2008-ban egy ötszáz, 18 és 88 év közötti nő – akik negyedét krónikus anorgazmiával diagnosztizáltál – bevonásával végzett kutatás eredménye elég látványos volt: a nők 93 százaléka számolt be orgazmusról.

Jobb orgazmus, jobb világ

Pallagi Eszter azt mondja, azért nemcsak az orgazmus itt a lényeg, és bár a workshopokon elsősorban a testtel és a szexualitással foglalkoznak, aminek valóban vannak fiziológiai hatásai is, mindez érzelmi munka is, ami kihat az egész személyiségre. Az akkor már hetvenes éveiben járó Dodson 2003-ban megjelent, magyarul is kiadott, Szex két személyre című könyvének előszavában szintén arról írt, hogy a munkássága során gyakran támadták azzal, hogy a szexuális edukációjában túlságosan a testre és az orgazmusra koncentrál, holott ő éppen azt állítja, hogy

ha több gyönyörteli pillanatot élünk meg önmagunkban és másokkal együtt, kicsit jobb emberré válhatunk, aki kevésbé erőszakos és jóval kreatívabb.

És ellentétben azzal – tette hozzá Dodson –, hogy általában leszbikusnak tartják, kifejezetten jól érzi magát huszonéves férfiszeretőjével, akitől bár élete legjobb szexét kapta, tíz év után elengedte őt. Nem akart Hugh Heffnerré válni. A tréner ezután élete végéig, egészen 90 éves koráig szexuálisan aktív maradt, ezzel is tovább rombolva a nemi élettel kapcsolatos általános ageizmust.

Elise Loehnen, Betty Dodson és Carlin Ross a Gwyneth Paltrow életmódkísérletei című sorozat bemutatóján 2020. január 23-án New Yorkban – Fotó: JP Yim / Getty Images / AFP
Elise Loehnen, Betty Dodson és Carlin Ross a Gwyneth Paltrow életmódkísérletei című sorozat bemutatóján 2020. január 23-án New Yorkban – Fotó: JP Yim / Getty Images / AFP

Pallagi Eszter is arról számol be, hogy a workshopjain számos olyan hatvanas nővel találkozott, “akik tökéletesen szexuálisak, és akikért megőrül a partnerük”. Az edukátor szerint egy nőnek az öregedésre és a teste változásaira érdemes úgy tekintenie, mint egy olyan dologra, amit folyamatosan újra kell tanulni, és amihez sok türelem szükséges. Úgy látja, az idősödő test a számos hátránya mellett sok szempontból áldás is lehet. ”Mert előfordulhat, hogy az orgazmusok intenzitása egyeseknek a változókorban lecsökken, de ha megtanuljuk, hogy a hormonális működéseinktől függetlenül hogyan keltsünk vágyat a saját testünkben, a gyönyör életünk végéig megbízható társunk marad.” Ennek tudatában pedig már ő is sokkal kevésbé fél az öregedéstől.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!