Az ötvenes nők szürke árnyalata: senkiföldje, deszexualizálódás és élvezetek a libidón túl

„Nincs már veszélyben, csak egy nagyon részeg ember erőszakolná meg egy nagyon sötét utcán.”

Ez volt az egyik olyan mondat Babarczy Eszter könyvében, amiről azt gondoltam, hogy a maga groteszk módján elég pontosan visszaadhatja azt a komplikált állapotot, amit sok ötvenes éveiben járó nő átél. Az idén megjelent Néhány szabály a boldogsághoz című könyvében a filozófus szatirikus formában mutatja meg ötvenes női főhőse dilemmáit, aki azt próbálja kideríteni, hogy mit várhat még magától, a férfiaktól, a Tindertől, és általában az életétől.

Közben hangsúlyosan előkerül a láthatatlanság problémája is, amivel kapcsolatban a szerző egy korábbi interjúnkban úgy fogalmazott: a férfiszemlélet annyira erősen meghatározza a nők identitását, hogy

ötvenen túl még egy haladó feminista is beleszalad a láthatatlanság pofonjába, amikor azt észleli, hogy már az építőmunkások sem fütyülnek utána.

Susan Sontag gyakran idézett, Az öregedés kettős mércéje című esszéjében már 1972-ben arról írt, hogy a legtöbb nő számára az öregedés a nemi diszkvalifikálás megalázó folyamata, mivel a társadalom sokkal elnézőbb a férfiak öregedésével. És míg a legtöbb férfi legfeljebb sajnálkozik a saját öregedése miatt, a nők rosszabbul járnak, ők szégyenkeznek is miatta.

A helyzet fél évszázaddal később sem sokat változott, legfeljebb egy kisebb generációs eltolódás történt benne. Pár évtizeddel korábban egy nő az ötvenes éveiben szép lassan nyugdíjba vonult, jó eséllyel nagymama lett, és az unokák hoztak új szerepet az életébe. Ma egy ötvenes nő még tíz-tizenöt évet szinte biztosan munkával tölt majd, az unokázásra így akkor sem jutna sok ideje, ha egyáltalán azok megszületnének – de erre valószínűleg csak a hatvanas éveiben fog sor kerülni.

Napjaink ötvenes nője tehát nem gondol nagymamaként magára: a senkiföldjére ért, a fiatalsága elszállt, az öregségét még távolinak érzi, a problémáiról pedig senki nem beszél.

„Az ötvenes nő többszörösen is ciki. Egyrészt nem célcsoport, irreleváns, leszálló ágban van, úgyhogy minek picsog. Másrészt szexuálisan nem olyan vonzó, mint a fiatalok, úgyhogy magára vessen. Harmadrészt miért akar egyáltalán valamit, ha már volt anya és felnevelte a gyerekét?” – ironizál ezúttal is Babarczy, aki szerint ezek a nők akarva-akaratlanul is foglyai a társadalmi elvárásoknak, és nehéz feladat számukra kideríteni, hogy mi van az elvárásokon túl. „Olyan ez, mint egy másik birodalom felfedezése, aminek a szabályait nekünk kell kitalálni. És ez a szabadság néha ijesztő, néha könnyebb belekapaszkodni az elvárásokba, és minden erőnkkel küzdeni, hogy fiatalosabban nézzünk ki, majd esetleg kés alá feküdni.”

De miért ennyire keserves ez az időszak?

Kováts Eszter és Gregor Anikó Nőügyek 2018 című tanulmányukban korosztály-specifikus női problémákat vizsgálva azt találták, hogy az 50–59 éves korosztály tapasztal a legtöbbet a nőkkel szembeni rendszerszintű igazságtalanságokból:

ez az a korcsoport, amelynek tagjai életük során a nőket érintő összes hátránnyal találkozhattak.

Ha az ötvenes nőket érintő problémákat szétszálazzuk, nagyjából ezeket találjuk:

• A nők ötvenéves korukra olyan biológiai változásokat, egészségi problémákat és kellemetlenséget tapasztalnak, amik az életük számos területére kihatnak.
• A változókorba lépve megszűnik a termékenységük, amit a nők jelentős része úgy él meg, hogy elvesztette a nőiességét.
• A gyerekeik önállósodásával megváltoznak a női szerepeik, sokan funkciótlannak érzik magukat a családban.
• A gyerekek kirepülése pedig gyakran a házasság vagy a párkapcsolat problémáival, kiüresedésével is szembesít.
• Másrészt, az úgynevezett szendvicsgeneráció tagjaiként a nők ezekben az években éppen hogy egyszerre gondoskodnak a gyerekeikről és az idős szüleikről.
• És ahelyett, hogy a szakmai kvalitásaikban ekkorra végre kiteljesedhetnének, egyre mellőzöttebbnek érzik magukat a munkahelyükön, és egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a munkaerőpiacon is.
• A nyugati társadalmak mindent átitató fiatalság- és szépségkultusza miatt pedig nők milliói érzik csökkent értékűnek magukat ötven felett.

Kiket reprezentál Jennifer Aniston (55)?

Szita Bernadett klinikai szakpszichológus szerint az életközepi időszak kérdésköre annyira komplex jelenség, hogy azt egy bio-, pszichoszociális modellben érdemes vizsgálni, amely a problémákban egyaránt felismeri a biológiai, pszichológiai, szociális és kulturális faktorok szerepét is.

Kezdjük mindjárt az utóbbival. Átnézve például az elmúlt évek magyar nagyjátékfilm-termését, maximum harmincas-negyvenes szerelmes nőkkel és kínlódó családanyákkal találkozunk, a náluk idősebbeknek legfeljebb kisjátékfilmnyi idő jut – bár legalább ezek okosan és érzékenyen nyúlnak a témához, mint például Gyimesi Anna Affrikátája. És még azok az ötvenes magyar színésznők is, akik fiatalos karakterük miatt még mindig női lapok címlapjára kerülhetnek néha, egyre fogyó filmszerepekről panaszkodnak.

A Thelma és Louise sztárja, Geena Davis, húsz évvel ezelőtt alapította meg saját magáról elnevezett kutatóintézetét, amely a nemek médiareprezentációját vizsgálja. Egy 2020-ban közzétett, az ötven pluszosok filmes megjelenéseiről szóló kutatásukban arról írtak, hogy 2019 legjobb amerikai, brit, francia és német filmjeiben konkrétan egyetlen ötven feletti női főszereplő sem volt. Ha mellékszereplőként mégis előfordultak, meglehetősen sztereotip módon jelentek meg, mogorvák és régimódiak voltak. Másfelől a középkorú nők akkor sincsenek nagyon kisegítve, ha a hollywoodi ötveneseken keresztül próbálnak közelebb jutni a saját problémáikhoz: az egyik legismertebb ötvenes színésznő, Jennifer Aniston (55) a valós koránál nagyjából tíz évvel fiatalabb nőket jelenít meg a filmszerepeiben.

Soha nem volt még ennyi szürke válás

Ami a szociális tényezőket illeti, az időszak egyik meghatározó mozzanata, hogy a gyerekek általában ilyenkor hagyják el a családi otthont, és mivel a nők hagyományosan jobban kiveszik a részüket a nevelésből, a gyerekek önállósodásával a családban betöltött szerepük is jelentősen megváltozik. Az üresfészek-szindrómának nevezett jelenséget pedig Szita Bernadett szerint különösen azok élik meg veszteségként, akik addig elsősorban az anyaságukban teljesedtek ki. És sokan ebben az időszakban döbbennek rá arra is, hogy nem érték el azokat az életcélokat, amiket korábban elképzeltek maguknak.

A gyerekek kirepülése új dinamikát hozhat a házaspár kapcsolatába is, legalábbis ez az egyik magyarázata annak, hogy a fejlett világban az ötvenen túliak körében minden korábbinál gyakoribbak lettek mostanra a válások, azaz a szürke válások (gray divorce). Az Egyesült Államokban az 1970-es években az ötvenes korosztályban még csak 9 százalék körüli volt a válások aránya, 2019-re ez a szám 36-ra nőtt. Ez a tendencia látszik Magyarországon is, olyannyira, hogy

hazánk élen jár az Európai Unióban az ötvenesek válásában.

Miközben itthon 2010 óta jelentősen csökkent a válások száma a 40 év alatti párok körében, az ötvenen felülieknél sosem látott szintre nőtt; most ott tartunk, hogy míg a rendszerváltás idején a húsz évnél hosszabb házasságban élők körében volt a legritkább a válás, ma éppen ebben a körben a leggyakoribb. A Válasz Online egy korábbi cikkében hazai demográfusokat idézve arról írt, hogy az idősebb párok hasonló okokból válnak, mint a fiatalabbak, de a válás kockázatát növeli, ha a pár tagjainak volt már korábbi válása, egy előző kapcsolatukból született gyerekük, és diplomások. A válást ebben a korban egyébként is csak a magasabb státuszúak engedhetik meg maguknak.

Amerikában a nők nagyobb valószínűséggel kezdeményezik a szürke válást, miközben anyagilag jó eséllyel rosszabbul jönnek ki belőle: egy átlagos nő 45 százalékos életszínvonal-csökkenésre számíthat, egy férfi ennek nagyjából a felével kalkulálhat. A felmérések szerint a nők 22, a férfiak 37 százaléka köt újra házasságot a szürke válás utáni évtizedben.

Deszexualizált nő keresi hűséges párját

A Guardian szerzője nemrég Az online társkeresés az ötvenes éveidben olyan, mintha csodáért imádkoznál címmel írta meg tapasztalatait a virtuális ismerkedés világáról, és arról, hogyan próbált eligazodni a CNM (konszenzuális nem monogámia) és a GGG (egyenlő időt és egyenlő élvezetet adni a partnernek) mozaikszavak fogalomtárában. Ahogyan Babarczy Eszter főhőse is felmerészkedik a Tinderre, amiben szintén nincs sok köszönet.

Pedig a korosztály láthatóan nagyon is próbálkozik a platformokon: a Tinder-felhasználók 8 százaléka a 45–54 év közötti, 10 százalékát az 55-nél idősebbek adják. Egy kifejezetten az ötvenesek online randizási szokásait vizsgáló felmérés szerint az amerikaiak nagyjából negyede az ötvenes éveiben is használt valamilyen online társkereső platformot. A válaszok alapján viszont a nők nagyobb arányban (57 százalék) számoltak be negatív tapasztalatokról, mint az ugyanebben a korcsoportban lévő férfiak (38 százalék), ezzel szemben a 18–49 éves korosztályban alig volt néhány százalékos eltérés a két nem rossz élményei között. A két korcsoport céljai viszont nagyon hasonlók az online partnerkeresésben: hosszú távú partnert az 50 évesnél idősebbek 49 százaléka szeretne ellentétben a fiatalabbak 43 százalékával, szexpartnerre pedig mindössze 3 százalékkal vágynak kevesebben az idősebbek körében (23 és 25 százalék).

A középkorú nők nemi életének reprezentációját vizsgálva azt láthatjuk, hogy ezen a ponton a szexizmus összekapaszkodik az ageizmussal: míg a társadalom a férfiakra idős korukig szexuális lényként tekint, a menopauza utáni nőt egyszerűen deszexualizálja. „Az olyan kultúrákban, ahol az öregedés egyet jelent a szépség és attraktivitás elvesztésével, a menopauzás kort elérő nők maguk is úgy érzik, hogy elvesztették a korábbi szexuális vonzerejüket” – magyarázza Szita Bernadett.

Élvezetek a libidón túl

„Ötvenhárom évesen olyan a gondolkodásom, mint egy húszévesé, a libidóm négy éve szinte teljesen eltűnt. De sok türelemmel és humorral mostanra megbarátkoztam ezzel, és nem vagyok hajlandó belefásulni a társadalom által rám írt szerepekbe.”

A műépítészként dolgozó Moscu Katalin 33 évesen ment férjhez, a házasságból egy lánya született, majd a válás utáni következő kapcsolatából még egy lány. Amikor ez a párkapcsolata is tönkrement, 43 évesen egy két- és egy nyolcéves gyerekkel maradt egyedül Kolozsváron. Ezután egy éven át szinte semmi mással nem foglalkozott, mint hogy összerakja magát és az új életüket, ekkor kezdett terápiába járni, és megismerkedett az akrojógával is. „Azt mondtam, lássuk, mit dob nekem az élet, és az élet nagyon vagány dolgokat dobott.”

Az igazi paradigmaváltás azután jött, miután egy genderkutató és egy szociológus barátnője bevezette az etikus nem monogám kapcsolatok világába. Ez nagyjából egybeesett a perimenopauza idejével, ami 45–48 éves korában, jelentős libidónövekedéssel jelentkezett nála – ekkoriban élte a legkísérletezőbb időszakát. „Egy nagy játszótérré vált az életem: megkérdőjeleztem az addigi hiedelmeimet, újratanultam a saját vágyaimat: nyitni kezdtem a nők felé, és megismerkedtem a BDSM-mel is. Az addigi heteronormatív gondolkodásom egy nagy szivárvánnyá változott.”

A menopauza első nyilvánvaló tünete viszont éppen a libidója eltűnése volt, amit aztán a többi klasszikus tünet követett: álmatlanság, hőhullámok, hasi hízás, memóriaproblémák. Az első kétségbeesése után arra gondolt, megpróbálja ebből a helyzetből is a legjobbat kihozni. „Egy ideje azzal kísérletezem, hogy a szexualitáson túl is érzéki gyönyöröket szerezzek, például ízekből, érintésekből. Vagyis megpróbálom a vágyat nem a szexszel összekötni, és olyan intim viszonyokat kialakítani, amiknek nincs szexuális töltetük. Most minden korábbinál jobban tudom vállalni a sebezhetőségemet, és nagyon bensőségesen tudok másokhoz kapcsolódni.”

Azért bízik abban, hogy a libidója is visszatér egyszer, bár az olvasott szakirodalom alapján ez 2 és 18 év között bármikor lehet. A hátralévő évtizedekre pedig már élettársat sem nagyon keres, a boldog öregkort sokkal inkább egy olyan kisközösségi modellben képzeli el, ahol több hasonló korú társával költözne össze, akikkel társaságot és segítséget nyújtanak majd egymásnak. „A humoron túl legalább olyan fontosnak tartom az őszinte kíváncsiságot, a játékosságot, a kreativitást és a menopauza legáldásosabb hozadékát, a leszarom tablettát. Annyira jó, hogy a talmi dolgok a tétjüket vesztik, ezekhez képest a libidó jelenléte vagy éppenséggel hiánya teljesen mellékes.”

A menopauza akár felszabadulást is hozhatna

Moscu Katalin története a Fleabag című sorozat híres menopauza-monológját juttathatja eszünkbe, amelyben Kristin Scott Thomas arról beszél, hogy egy nő életében egy sor fizikai fájdalmon megy keresztül, majd jön a változókor, és egyszer csak szabad lesz, mert „tovább már nem rabszolga, és nem egy gép, különféle alkatrészekkel”.

Ha ez valóban így van, és a változókor szabadságot is hozhat, miért nem használják ki ezt jobban a nők? Babarczy Eszter szerint azért, mert a legtöbb nőnél ilyenkor a veszteség az igazán hangsúlyos. „A menopauza korában tényleg van valami felszabadulás, ha valaki el tudja engedni a vágy tárgya szerepet. De a sorozatban a szereplő is úgy folytatja, hogy ő már just a person, csak egy személy, mintegy nem nélkül. Pedig jó lenne, ha az idősebb nők is érezhetnék magukat nőnek, tekintet nélkül arra, hogy megvan-e még a menstruációjuk, és nem szembesülnének folyton azzal, hogy nemi kategóriák szerint osztályozzák őket.” Babarczy szerint nagyon fontos lenne, hogy a nők egymás közt is meg tudják osztani a menopauza rémes velejáróit, humorral és részvéttel. „Ahhoz viszont, hogy teljesen felszabadult legyen valaki, az is kell, hogy a társadalom azt sugározza vissza rá, hogy ő nem fölösleges kellék, vagy a természet önmagát túlélő furcsasága, hanem

valaki, aki érzelmi intelligenciát, élettapasztalatot, spirituális erőt halmozott fel magában néhány évtized alatt, és ezt meg is tudja osztani.”

Szita Bernadett is azt hangsúlyozza, hogy a nehézségek ellenére ennek a periódusnak sem kell feltétlenül csak a veszteségekről szólnia. „Erikson pszichoszociális fejlődéselméletében ezt az időszakot a generativitás vagy stagnálás szakaszának nevezte, és úgy vélte, hogy az emberek jellemzően ebben az életkorban lehetnek a legproduktívabbak. És sokan valóban ebben a szakaszban értékelik át az életük prioritásait, és próbálnak meg új célokat, új elfoglaltságokat találni, vagy fontosabbá válik az addigi hivatásuk, de a több együtt töltött idő miatt a párkapcsolatuk is javulhat” – magyarázza a szakember.

Több évtized feminizmusának sem sikerült megoldania

A pszichológus szerint a változókor időszakát régóta összefüggésbe hozzák a pszichés problémák kialakulásával, főként a depresszióéval, nem véletlen a sztereotípia a klimaxos labilis és ingerlékeny nőről. És bár a nők egy része valóban átél pszichés problémákat ebben az időszakban, a vizsgálatok nem igazolják, hogy a menopauza törvényszerűen negatív hatással lenne a mentális egészségre, bár valóban megnő a kockázata. A szakember szerint mindenképp sokat segít a pszichés megküzdésben, ha valaki képes új feladatokat találni az életében, ehhez viszont a megfelelő önismeret és önelfogadás mellett le kell küzdenie a társadalmi elvárásoknak való görcsös megfelelést is.

Ugyanezt erősíti meg Babarczy Eszter is, amikor azt mondja, ötvenen túl ő is kevésbé szorong, mint fiatalon. „Fiatalkorunkban keressük, hogyan kapcsolódhatunk a világhoz, és ez szorongások forrása, de az ötvenes éveinkre, jó esetben, már megtaláljuk ezt.

Ez az önazonosság, és az, hogy valaki nem akar mindenáron megfelelni az elvárásoknak, nagy mélységet ad egy személyiségnek.”

Ezen túl Babarczy szerint ezek azok az évek, amikor végre felszabadulnak vegyértékek, és újra jut idő családon kívüli társas kapcsolatokra is. És az is egy szép feladat, mondja, ha valaki a felnőtt gyerekeivel is „ki tud alakítani egy új, felnőtt kapcsolatot, amiben nem mennek egymás agyára, és ha ez sikerül, nagy örömök és büszkeségek forrása lehet”.

Közben pedig a nők megtalálhatják az örömöt új tevékenységekben az önkénteskedéstől az önkifejezésig, állítja Babarczy, és úgy gondolja, egy ötvenes nőnek minden nehézség ellenére igenis boldog élete lehet, ő legalábbis most a legboldogabb az életében. Szerinte abban, hogy a középkorú nőket lesajnáló szemlélet alapvetően megváltozzon, a társadalom egészének felelőssége lenne, de elsősorban a média tehetne rengeteget érte. Igazán jelentős változásra viszont sajnos nem sok esélyt lát a közeljövőben, mivel az erősen szexualizált, a nőket kizárólag a fiatal női testtel azonosító szemlélet eltörlését több évtized feminizmusának sem sikerült elérnie.

Négyrészes cikksorozatban foglalkozunk egy méltánytalanul elhanyagolt csoporttal, az ötvenes korosztály nőivel. A sorozat első részében a társadalmi és kapcsolati viszonyaikat vizsgáltuk meg, a következőben a testi és mentális egészségük jellemzőit, különösen a hétköznapjaikat próbára tevő menopauza jelenségét járjuk körül.