Nyugdíjas breakesek, szevasztok!

2024. július 11. – 19:21

Nyugdíjas breakesek, szevasztok!
Az Ara Style Senior nevű breakcsapat tagjai – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Vajon egy idős japán nő jutna először eszébe a breaktáncról? Nem túl valószínű. Az idei olimpiára az extrém sportok egy selejtezőjét Budapesten rendezték meg június 20–23. között, itt kapott helyet a breaktánc is. A világ másik felén azonban vannak, akiknek nem kell ilyen véresen komolyan venniük a breaket. Tokióban a 74 éves Kijosie Szaruvaka gondolkodás nélkül vetette bele magát a hiphoptánc világába, miután biztos lett, hogy 2024-re olimpiai számmá válik a breakdance, írja a Reuters.

A 74 éves Szaruvaka – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
A 74 éves Szaruvaka – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters

„Régebben láttam srácokat breakdance-elni az aluljárókban, és arra gondoltam, én is biztosan köztük lennék, ha most lennék ennyi idős” – mondta. Elmesélte, hogy a szülei ötévesen íratták be a hagyományos japán tánc, a nihon bujó egyik iskolájába, hogy kislányuk addig se keverje a bajt. „Azt persze sosem gondoltam volna, hogy még ilyen idősen is táncolni fogok, de éltem a lehetőséggel, élveztem, miért is ne folytattam volna?”

A több száz éves nihon bujó és az 1990-es években az amerikai utcákat meghódító breakdance persze sok mindenben szöges ellentétei egymásnak. Az afroamerikai eredetű hiphop táncmozdulatai azonban az idős japánok szívébe is belopták magukat. Szaruvaka jelenleg az Ara Style Senior nevű tánccsapat tagja, amely az egyetlen idősekből álló breakdance klub Japánban. Egy közösségi házban próbálnak narancsszínű egyenpólójukban.

Kijosie Szaruvaka (balra) és egy tanítványa, a 22 éves Kaneda Szakiko hagyományos japán tánc oktatása közben – Fotó: Kim Kyung-hoon / Reuters
Kijosie Szaruvaka (balra) és egy tanítványa, a 22 éves Kaneda Szakiko hagyományos japán tánc oktatása közben – Fotó: Kim Kyung-hoon / Reuters

A csapat ötletgazdája nem más, mint Marujama Reiko, a tokiói Edogava körzet 71 éves választott képviselője, aki fel akarta rázni a közösséget egy kis sporttal. Marujama összebeszélt egy barátja gyerekével, Arai Juszukéval aki országos breakbajnok volt, és így jött az ötlet:

Mi lenne, ha az idősebb lakókat is bevonnák a breakelésbe?

A 71 éves Marujama Reiko az Ara Style Kids gyerekcsapattal – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters A 71 éves Marujama Reiko az Ara Style Kids gyerekcsapattal – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
A 71 éves Marujama Reiko az Ara Style Kids gyerekcsapattal – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters

Szaruvakának felüdülés ez az egész, mert a 400 éves hagyományos tánciskolában, ahol tanít, egész máshogy mennek a dolgok. Miután a breakdance-próba után átöltözik hagyományos jukata ruhájába, amiben tanítani szokott, Szaruvaka arca nyugodttá és komollyá változik. Tanítványait a nihon bujóra jellemző finom gesztusokkal instruálja.

Tapsoló közönség az Ara Style Senior fellépésén – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Tapsoló közönség az Ara Style Senior fellépésén – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters

Arai kezdetben szkeptikus volt, de végül beleegyezett, így tavaly év elején Marujamával kezdte mint egyetlen idős tanítványával. Arai azzal is próbálta motiválni Marujamát, hogy csatlakozzon az általa tanított gyerekekhez egy fellépésen, amelyet tavaly tavasszal egy közösségi házban tartottak. Marujama nem akart az egyetlen felnőttként színpadra állni egy csapat iskolással együtt, így rávette Szaruvakát is, hogy csatlakozzon, hiszen tudta, mennyire szereti az új próbatételeket.

A 38 éves Arai Juszuke, az idősek oktatója (balra) – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters A 38 éves Arai Juszuke, az idősek oktatója (balra) – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
A 38 éves Arai Juszuke, az idősek oktatója (balra) – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters


„Szeretném, ha népszerű lenne a break az Edogava kerületben élő idősek körében, Edogavától egész Japánig, sőt talán az egész világon is” – mondta az ambiciózus táncos. Japán a leggyorsabban öregedő fejlett társadalom a világon, a lakosság nagyjából 30 százaléka 65 éves vagy annál idősebb.

A 69 éves Oda Hitomi – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
A 69 éves Oda Hitomi – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters

Az egyébként szörfözéssel is szívesen foglalkozó Szaruvaka már tinédzserként is szelte a hullámokat, az olimpiai sportággá váláshoz azonban a 2020-as tokiói olimpiáig kellett várni. „Most már lesz break is az olimpián, ráadásul Japánnak lesz indulója is a sportban!” – mondta Szaruvaka, aki bizonyára Ajumi Fukusimára gondolt, aki 41 évesen jutott ki a párizsi olimpiára breaktáncosként.

Szaruvaka szörfdeszkán – Fotó: Kim Kyung-hoon / Reuters
Szaruvaka szörfdeszkán – Fotó: Kim Kyung-hoon / Reuters

Az Ara Style Senior csapat breakesei jelenleg tizenöten vannak. Közülük nyolcan – Arai fiatal tanítványaival kiegészülve – egy telt házas fellépést is összehoztak múlt hónapban az edogavai közönségnek. Az idősek táncmozdulatai persze messze vannak az olimpikonoktól látható táncok komplexitásától, de nekik nem is ez a lényeg, csak az, hogy jól érezzék magukat.

Kijosie Szaruvaka, 74 // Nagaszava Takako, 64 // Jamamoto Futaba, 71 // Igarasi Kimiko 59 – Fotó: Kim Kyung-hoon / Reuters Kijosie Szaruvaka, 74 // Nagaszava Takako, 64 // Jamamoto Futaba, 71 // Igarasi Kimiko 59 – Fotó: Kim Kyung-hoon / Reuters
Kijosie Szaruvaka, 74 // Nagaszava Takako, 64 // Jamamoto Futaba, 71 // Igarasi Kimiko 59 – Fotó: Kim Kyung-hoon / Reuters Kijosie Szaruvaka, 74 // Nagaszava Takako, 64 // Jamamoto Futaba, 71 // Igarasi Kimiko 59 – Fotó: Kim Kyung-hoon / Reuters
Kijosie Szaruvaka, 74 // Nagaszava Takako, 64 // Jamamoto Futaba, 71 // Igarasi Kimiko 59 – Fotó: Kim Kyung-hoon / Reuters

„Nehéz kibírni nevetés nélkül, amikor látod magad ezekben az elképesztő pózokban – mondta a képviselőnő. – Nevetünk, táncolunk és egészségesek is maradunk egyszerre, ezt mindenkinek csak ajánlani tudom.”

„Először kizártnak tartottam, hogy az én koromban valaki breakeljen – mondta a 69 éves Oda Hitomi. – Nagyon extrém dolgokat persze nem csinálunk, de könnyebb gyakorlatokkal is jól meg tudjuk mozgatni magunkat.

Amíg csak élek, breakelni fogok – mondta, és megjegyezte, hogy ez a testedzés segített abban, hogy folytatni tudja a klasszikus táncot is.

– Fogadni mernék, hogy 100 éves koromig tudom majd csinálni, ha megélem.”

Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Kedvenceink