Egy óvszerreklám miatt bojkottálta a Forma–1 történetének legizgalmasabb szezonját az angol tévé

2024. szeptember 7. – 12:10

Egy óvszerreklám miatt bojkottálta a Forma–1 történetének legizgalmasabb szezonját az angol tévé
James Hunt, ahogy áthalad a célvonalon, és megnyeri a 62. Francia Nagydíjat, 1976. július 4-én – Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk – szól a híres színdarab/film címe, és a budapesti belvárost elborító brit legénybúcsú-turizmus láttán elég nehéz ezt elhinni, de tényleg volt olyan idő, amikor az angolok legendásan prűdek voltak. Ennek az áldozatául esett szinte teljes egészében a Forma–1 történetének legizgalmasabb szezonja, az 1976-os, amit a BBC azért nem volt hajlandó közvetíteni, mert az egyik autón szerepelt a Durex óvszer hirdetése. Ez pedig a brit köztévé illetékesei szerint teljességgel elfogadhatatlan volt családi tévénézés közben egy rendes angol háztartásban. (Ironikus, hogy ekkoriban, meg még utána is vagy harminc évig a dohánycégek voltak a Forma–1 legnagyobb hirdetői, és ez nem zavarta a briteket.)

Az 1976-os F1-szezon az osztrák Niki Lauda és a brit James Hunt legendás párbajáról szólt. Előbbi volt a címvédő világbajnok, utóbbi pedig playboy életmódjával, kockázatkereső vezetési stílusával a legnépszerűbb pilóta. (Amúgy civilben jó barátok voltak, versengésüket a Rush című film is feldolgozta később.) Az óvszeres balhét egy harmadik, szintén ikonikus pilóta indította el, a brit John Surtees. Ő az ötvenes évek végén versenymotoros világbajnok volt, három éven át zsinórban nyerte meg az 500 és a 350 köbcentis kategóriát párhuzamosan, aztán átnyergelt a Forma–1-be, és ott is világbajnok lett 1964-ben. Máig ő az egyetlen, aki két és négy keréken is világbajnok tudott lenni a legnagyobb hírű versenysorozatban. Még a visszavonulása előtt saját F1-csapatot indított, a Surtees Racinget, de ez már nem volt olyan kirobbanóan sikeres, annak ellenére, hogy Surtees maga is részt vett a csapat autójának tervezésében, tesztelésében, és az első pár évben még versenyzett is vele.

Így jutunk el az 1976-os szezonig. Ekkorra a Surtees-csapatnak hat év alatt összesen egy darab dobogós helyezést sikerült összehoznia, 1972-ben, az Olasz Nagydíjon (és ez sem érdekelt igazán senkit, mert pont ezen a futamon lett először világbajnok az alig 25 éves Emerson Fittipaldi, akiből később óriási legenda lett). 1976-ra a Surtees Racingnek már eléggé fogytán volt a pénze, így boldogan fogadták a London Rubber Company megkeresését, hogy szívesen lenne a szponzoruk. A cég mindenféle higiéniai terméket gyártott, a slágertermékük a Durex óvszer volt (kapcsolódó érdekesség, hogy ez egyébként egy mozaikszó, abból áll össze, hogy durability, reliability, excellence, vagyis tartósság, megbízhatóság, kiváló minőség), és annak a logóját akarták a Surtees fehér autóira tenni. Az üzletet meg is kötötték, a versenyeket szervező FIA-nak sem volt kifogása ellene – csak a BBC feszült be, hogy ez nem fér bele a családbarát műsorpolitikába. Surtees nem engedett, a tévé sem – így hát F1-közvetítés nélkül indult el a szezon Angliában.

A Surtees Racing 1976-os autója az óvszerreklámmal – Fotó: Dppi / AFP
A Surtees Racing 1976-os autója az óvszerreklámmal – Fotó: Dppi / AFP

A szezon a Ferrari és a címvédő Niki Lauda nyomasztó fölényével kezdődött, aki pár futam után már 26 pont előnnyel vezette az összetett versenyt. Legnagyobb riválisa, Fittipaldi, éppen abban az évben indított saját csapatot, de az új autója elég gyengének bizonyult. Az ő helyére került a McLaren csapatába a britek kedvence, James Hunt, akiről hamar kiderült, hogy ha valaki, akkor ő megszoríthatja Laudát. A helyzet a júliusi Brit Nagydíjon vált igazán élessé, amikor a hatalmas tömeg előtt, hazai pályán versenyző Hunt az első körös balesete és a megismételt rajt után 45 körön át üldözte, majd megelőzte Laudát, és elsőként ért be a célba. Minderről az angol tévénézők csak utólag, pár perces összefoglalókból értesültek.

A következő futam, a Német Nagydíj lett volna a nagy visszavágó, de a verseny egészen tragikusan alakult, Lauda balesetet szenvedett, borzalmasan összeégett, élet és halál között volt, amikor kórházba szállították. A BBC bojkottját ez sem rengette meg, az óvszerreklám miatt az angolok nem követhették a tévében az eseményeket. Ahogyan azt sem, hogy Lauda egészen hihetetlen módon három futammal később, az Olasz Nagydíjon visszatért. Ekkorra Hunt már szinte teljesen ledolgozta a hátrányát a pontversenyben, és esélyes is volt a végső győzelemre, hiszen alig másfél hónappal a horrorisztikus balesete után az osztrák világbajnok még aligha volt 100 százalékos formában. Olaszországban végül Lauda a negyedik helyen végzett, Hunt pedig nem fejezte be a futamot.

Ekkor még három futam volt hátra a szezonból. Kanadában Hunt újra nyert, és ezzel a pontversenyben is az élre került – csakhogy eddigre ért véget a Ferrari óvásának a kivizsgálása, amit még a brit verseny után nyújtottak be, arra hivatkozva, hogy egy szerelő megtolta Hunt autóját a boxutcában, ami tiltott segítség. Így Huntot utólag kizárták a versenyből, és elvették a győzelemért járó pontjait, így a második maradt összetettben. Az angolok népünnepélyéből hatalmas felháborodás lett, és a megsértett nemzeti büszkeség tárgyává vált, hogy ezek után Huntnak meg kell nyernie a világbajnokságot. Csak a tévénézők nem tudták ezt követni továbbra sem. Pedig Hunt mindent megtett, az utolsó előtti futamot megint megnyerte, minimálisra csökkentve a hátrányát a finálé, a Japán Nagydíj előtt.

Ekkor végre a BBC a népharag hatására beadta a derekát, és a britek végigizgulhatták a drámát, ahogy a zuhogó esőben, a gyakorlatilag nulla látótávolság miatt minden másodpercben az életüket kockáztató versenyzők eldöntik, ki lesz a világbajnok. Lauda a második körben feladta a versenyt, mondván, pár hónapja volt már egy halálközeli élménye, nem akar még egyet. Huntnak egy harmadik hely kellett ahhoz, hogy az összetett versenyben az élre kerüljön, és végül valóban a harmadik helyen futott be. A negyedik mögötte Alan Jones lett a Durex-logós Surtees-autóban, amit így minden angol tévénéző elég sokat látott, a BBC családbarát vezetésének nagy bánatára.

A világbajnok Hunt irtózatosan nagy sztár lett Angliában, de a Forma–1-es karrierje innentől már lejtmenetbe került. A következő évben még behúzott három futamgyőzelmet, de az összetettben csak az ötödik helyig jutott a szezon végén. A világbajnok ismét Lauda lett, aki később visszavonult, majd még egyszer visszatért, hogy 1985-ben megnyerje a harmadik címét is. A Surtees Racing eddigre már kiszállt a Forma–1-ből, és be is zárt. A BBC többet nem problémázott a Forma–1-es autók hirdetéseivel – pedig amúgy lett volna mivel: a Durex-botrány utáni évben, 1977-ben például a Penthouse felnőttmagazin volt a Hesketh-csapat főszponzora.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!