Teljesen feleslegesen rázogatja mindenki a friss polaroid fotókat, és erről nagyrészt egy húszéves popsláger tehet

„Shake it like a Polaroid picture, hey ya!” – hangzik el az Outkast Hey Ya! című dalában, ami valószínűleg a fél világot tévútra vezette azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell rendeltetésszerűen használni az instant kamerákat. A rázás ugyanis nemcsak hasztalan, de sérüléseket is okozhat a frissen elkészült fotókon. Viszont a hiphopduónak még így is félig igaza van, csak lemaradtak pár évtizeddel.

A polaroid filmek nem mindig az ikonikus négyzetes formájukban voltak kaphatók, a technológia sok változáson átesett az évek alatt. Az Edwin Land által kifejlesztett első kamerák már a negyvenes években megjelentek, a hozzájuk való film viszont még tekercs formában volt kapható, és elég macerás volt a használata. A képeket manuálisan kellett kihúzni a gépből, és két – egy pozitív és negatív – rétegben voltak összetapadva. Ekkor zajlottak le pár perc alatt a kémiai reakciók, vagyis az előhívás folyamata, a két réteg széthúzása után pedig felfedte magát a kész fotó. Ez a kellemetlen szagú vegyületektől még kicsit nedves volt, ezért sokan a rázogatásukkal gyorsították a száradást.

Egészen 1972-ig kellett várni, hogy piacra kerüljön az új, kompakt Polaroid fényképezőgéppel együtt a ma is ismert formátumú film, aminek az előhívása és száradása már egy műanyag védőrétegen belül zajlik, és a fotó exponálása után nem igényel semmilyen további műveletet. Ennek a forradalmi újításnak köszönhetően ez vált aztán a legelterjedtebb verzióvá világszerte, egyszerűségéből adódóan a legtöbben ezen keresztül ismerkedtek meg az instant fotózással is. A régi formátumot teljesen kivonták a forgalomból, ezzel együtt a rázás is elkezdett kikopni a köztudatból.

Talán végleg el is tűnt volna, ha aztán harminc év múlva nem jelenik meg a slágerlistákat letaroló Hey Ya!, aminek dalszövegében a megtévesztő sor és a klipben is látható intenzív lengetés egy új generáció fejében rögzítette, hogy kell használni a Polaroid gépeket – sajnos tévesen.

A helyzet súlyosságát bizonyítja, hogy a Polaroid vezetése a dal megjelenése után nem sokkal egy közleményben volt kénytelen tisztázni a helyzetet, és biztosítani mindenkit, hogy a fotók rázása semennyire sem nem gyorsítja fel az előhívást, sőt, nemkívánatos torzulásokat idézhet elő a fotón. A helyes eljárás ennek éppen az ellenkezője: tíz percre türelmesen le kell rakni a fotót egy stabil, lapos felületre, ami lehetőleg az erős fénytől is védve van, hogy véletlenül se zavarjuk meg az érzékeny kémiai folyamatokat. Ez még most, húsz évvel később is ugyanúgy igaz, és érvényes a nagy népszerűségnek örvendő Instax filmekre is.

De hiába a cég igyekezete, és hogy minden doboz film kezelési útmutatójában külön leírják, hogy a kép elkattintása után békén kell hagyni a gépből kijövő fotót, ez a berögződés eddig kiirthatatlannak bizonyult, a popkultúrában is mélyen gyökeret vert, és sablonos gesztussá vált. Szóval hiába látjuk bármilyen filmben a mai napig ezt a rituális mozdulatot, ennek a késztetésnek a legjobb, ha a való életben inkább ellenállunk.