A dán exkatona, aki Mad Maxbe illő autójával szállított segélycsomagokat a délszláv háborúban

2024. szeptember 18. – 05:04

A dán exkatona, aki Mad Maxbe illő autójával szállított segélycsomagokat a délszláv háborúban
Fotó: Helge Meyer

Másolás

Vágólapra másolva

Rengetegen elborzadva követték a délszláv háború eseményeit. Az összesen tízéves konfliktus során több mint 140 ezren meghaltak, és több mint egymillióan váltak hajléktalanná. Bár segélyszervezetek próbáltak humanitárius segélyt juttatni a régióba, a lövöldözés és az aknák miatt nem volt könnyű dolguk.

Itt jött a képbe Helge Meyer dán exkatona. Otthonából követte a kibontakozó konfliktust, és amikor látta, hogy a gyerekek milyen szörnyű körülmények között élnek, úgy döntött, hogy segít. Ennek két oka volt: egyrészt korábban a különleges erőknél szolgált, és úgy gondolta, hogy így felkészültebb, mint az átlag segélyszervezeti önkéntes, másrészt mélyen vallásos, így Isten adta küldetésének érezte a balkáni missziót.

Katonai szolgálata alatt sokat gyakorlatozott együtt németekkel és amerikaiakkal, így mikor eldöntötte, hogy segíteni akar, beült az 1979-es Chevrolet Camarójába, és leautózott a németországi Rajna–Majna légi támaszpontra – korábban ott is szolgált –, ahol amerikai katonai mérnökök felkészítették az autót a háborús övezetre.

Kezdésként szinte teljesen szétszedték, majd páncéllemezeket hegesztettek a kasznira és a hátsó szélvédő fölé, kibélelték kevlárral az ajtókat, felturbózták a motort, felszereltek egy aknaelhárító vaslemezt és defekttűrő abroncsokat, és kiszerelték a belső lámpákat, hogy az autó teljesen sötét maradhasson. Végül a Camaro kapott egy matt fekete lopakodófestést, hogy ne tűnjön fel az ellenséges radarokon vagy hőkamerákon. Egyetlen nem fekete elem volt az autón: egy sárga gumikacsa, amit a hűtőrács mögé dugtak el.

Meyer golyóálló mellényben és sisakban ült a volán mögé, az éjszakai lopakodó autózáshoz pedig kapott hőkamerát és éjjellátót. Amikor adni akartak neki egy fegyvert, állítólag visszautasította, mondván, hogy van nála Biblia, az bőven elég lesz.

Tehát egy Bibliával és egy Mad Maxbe illő csataautóval felszerelve elindult a háborús övezetbe. Bár a Camaro alapvetően nem teherautó, így is nagyjából 400 kiló segélyszállítmányt tudott magával vinni, azzal az óriási előnnyel, hogy a gyors és mozgékony autóval el tudott menekülni az őt érő támadások elől. Leginkább Vukováron és környékén akciózott, és rengeteg helyinek adott át életmentő segélycsomagokat.

Meyer éveken át száguldozott a segélyszállítmányokkal megrakott autójával, és több lövöldözést, robbantást és üldözést is túlélt. A több száz – jobb szó híján – turnusa során kétszer találták el a volt katonát, egyszer a fején. Szerencsére a golyó megakadt a sisakban.

Meyer ma már 77 éves, és még mindig megvan a Camarója. Az eredeti V8-as motor 2009-ben felmondta a szolgálatot, de a barátai összedobtak neki egy új darabra, így még mindig bármikor beülhet a volán mögé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!