„500 szavazat, basszus”: gondterhelt győztesek, csalódott pártelnökök, feszült arcok – a választás napja a Telex képein

Legfontosabb

2024. június 10. – 07:11

„500 szavazat, basszus”: gondterhelt győztesek, csalódott pártelnökök, feszült arcok – a választás napja a Telex képein
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap egy napon tartották az önkormányzati és az európai parlamenti választást. Ilyen még nem volt Magyarországon. A részvétel a korábban külön tartott választásokkal összehasonlítva rekordnak számít: este fél 7-kor 56,09 százalékos volt, 4,4 millióan adtak le szavazatot.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár, Hevesi-Szabó Lujza / Telex Fotó: Melegh Noémi Napsugár, Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár, Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Orbán Viktor kilenc óra környékén adta le szavazatát a XII. kerületben található Béla király úti szavazókörben. A miniszterelnök a feleségével közösen voksolt, utána egy rövid sajtótájékoztatót tartott, ahol arról beszélt, hogy főpolgármester-választás kérdésében azt tette, amit lányai, felesége és Szentkirályi Alexandra tanácsolt. Azt nem mondta ki, hogy Vitézy Dávidra szavazott, de ha a lányára hallgatott, akkor őt támogatta. Azt is mondta, az EP-választáson 21 mandátumnak örülne, de „sajnos azt nem lehet”.

Magyar Péter, a Tisza Párt EP- és a fővárosi listavezetője fél 10 környékén egyedül adta le szavazatát. Magyar szintén Budapesten, a XII. kerületben, az Alsó Svábhegyi úton található szavazókörben voksolt. Ezután a sajtónak azt nyilatkozta, a főpolgármesteri szavazólapot nem vette fel, mert a jelöltek közül nem tud választani. Előzetesen azt mondta, olyan eredményekre számít, amik a Holdról nem, de a Karmelitából látszódni fognak.

Fotó: Ránki Dániel / Telex
Fotó: Ránki Dániel / Telex

Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért főpolgármester-jelöltje fél 12 környékén szavazott a XII. kerületi Diana utcai szavazókörben. Utána arról beszélt, ő azt tapasztalta, hogy az országos ügyekben ellenzéki hitvallású emberek is őt biztatják, szerinte ez azért van, mert a többség szakmai városvezetést akar. Kampányáról azt mondta: sikerült elérnie, hogy Budapest valódi ügyeiről beszéljenek, amire büszke. Szentkirályi visszalépése szerinte a Fidesz egyoldalú döntése volt, ez az ő programján nem változtat. „Az, hogy a kormánypárt, vagy maga a miniszterelnök annak a városfejlesztési programnak bizalmat szavazott, az egy felelősség, ezt szeretném Budapest érdekében felhasználni” – mondta.

A Fidesz eredményvárója a Bálnában – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
A Fidesz eredményvárója a Bálnában – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Magyar Péter a Tisza Párttal az áradó Dunán a Petőfi híd budai hídfőjének felső rakpartján tartotta az eredményváró buliját egy hajón – Fotó: Huszti István / Telex Fotó: Magyar Péter a Tisza Párttal az áradó Dunán a Petőfi híd budai hídfőjének felső rakpartján tartotta az eredményváró buliját egy hajón – Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Magyar Péter a Tisza Párttal az áradó Dunán a Petőfi híd budai hídfőjének felső rakpartján tartotta az eredményváró buliját egy hajón – Fotó: Huszti István / Telex
A Fidesz eredményvárója a Bálnában – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
A Fidesz eredményvárója a Bálnában – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Karácsony Gergely eredményvárója – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Karácsony Gergely eredményvárója – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Ránki Dániel / Telex Fotó: Ránki Dániel / Telex
Fotó: Ránki Dániel / Telex

A Momentumnak eddig két EP-képviselője volt, most nem érte el az Európai Parlamentbe jutás küszöbét, 165 ezren szavaztak rájuk. Donáth Anna és Cseh Katalin így kiesnek az Európai Parlamentből. Donáth keserédes hangulatú beszédet tartott éjjel egykor a Momentum eredményváróján. Felsorolta az önkormányzati választáson elért eredményeiket, az EP-választás eredményéről pedig azt mondta, erre egyikük sem számított. Arról is beszélt, a Momentum közösségével történtek már kudarcok, de ezeket sosem próbálták elkenni, minden szituációból felálltak. „A győzelem sosem végleges, a vereség sosem végletes”, mondta Winston Churchillt idézve.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Tapssal nyomta el csalódottságát a DK–MSZP–Párbeszéd hármasa éjjel kettőkor tartott közös sajtótájékoztatójukon az EP- és önkormányzati választások után. Nem sajtótájékoztatót, csupán sajtónyilatkozatot tett Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke és Dobrev Klára, a DK EP-listájának vezetője. Gyurcsány elismerte, hogy „ez a hosszúra nyúlt nap jelentősen átalakította a magyar politika térképét”. A Tisza Párt nevének említése nélkül közölte, hogy „picike új fejezet kezdődik a magyar politika történetében”. Kunhalmi Ágnes a hazai baloldal megőrzésének eredményéről beszélt, ami szerinte önmagában is eredmény az Orbán által felépített autoriter rendszerben, amiben „megjelent a színen egy jobboldali kihívó”. Dobrev Klára tartotta a legrövidebb beszédet. Ebben azt mondta: „Az eredmény csalódást keltő. Azt gondoltuk, hogy az a politika, amelyet képviselünk, több szavazót tud meghódítani”.

Fotó: Tóth Gergely / Telex
Fotó: Tóth Gergely / Telex

A Kutyapárt társelnöke, Kovács Gergely nyert Hegyvidéken, így ő váltja a politikától búcsúzó, fideszes Pokorni Zoltánt a polgármesteri székben. A párt viszont nem jutott be az EP-be. Kovács Magyar Péter színre lépésére utalva azt mondta, hogy „ha nem ilyen a helyzet”, akkor 10-15 százalékos eredményt is elérhettek volna. Döme Zsuzsanna Suzi szintén a magyar politikát alaposan felforgató Tisza Pártra utalva azt mondta, hogy a Kutyapárt az olyan emberek pártja, akik már tettek valamit, nem az olyanoké, akik csak ígérik, hogy tesznek valamit.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

2010 óta egyetlen ellenzéki párt sem volt arra képes, mint amire Magyar Péter. A Tisza Párt 99,12 százalékos feldolgozottságnál 29,72 százalékot, azaz 7 mandátumot szerzett az Európai Parlamentben. Ez 1,3 millió szavazatot jelent egy olyan pártra, amit két hónappal ezelőtt még senki nem ismert. Magyar ezt úgy kommentálta: a következő országgyűlési választásokon egy kihívója van a NER-nek, a Tisza Párt. „Az látszik, hogy a mai nap az orbáni hatalomgyár Waterlooja, a vég kezdete” – mondta.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A Fidesz története legrosszabb EP-eredményét érte el június 9-én, Orbán Viktorék 2006 óta nem szerepeltek ilyen rosszul országos választáson. 99,12 százalékos feldolgozottságnál a Fidesz-KDNP 44,56 százalékot ért el, azaz 11 mandátumot szerzett, ami 2 millió szavazatot jelent. A miniszterelnök még a végleges eredmények előtt adott egy nyilatkozatot, amiben ezt mondta. „A mai napon két választást tartottak, mindkettőt megnyertük. Háborús helyzetben, nehéz csatában arattunk fontos győzelmeket”. Az önkormányzati választásnál azt emelte ki, hogy elvesztettek három megyei jogú várost és megnyertek négyet, a fővárosban elvesztettek egy kerületet, és visszanyertek egyet, és megnyerték a 20 vármegyei közgyűlés mindegyikét.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Egyre feszültebb hangulatban várták az eredményeket Karácsony Gergely eredményváróján, mivel Vitézy Dávid a szavazatok feldolgozásának megkezdésétől hosszú ideig vezetett a főpolgármester előtt. A választási műsort kivetítőn néző több száz várakozó egyre idegesebben frissítgette a telefonján a választási eredményeket. A tömegben hol ideges sóhajtások, hol szintén ideges nevetés kíséretében futótűzként terjedt az „500 szavazat, basszus”, vagyis hogy nemrég már csak 500 szavazattal volt lemaradva a főpolgármester Vitézy Dávidtól. Egyébként volt olyan pont (94 százalékos feldolgozottságnál), amikor mindössze 19 szavazatnyi különbség volt a két jelölt között.

A Tisza Párt alelnöke a támogatóival együtt ugrált a Belga Nemzeti hip-hop című számára az eredményvárójuk után – Fotó: Huszti István / Telex
A Tisza Párt alelnöke a támogatóival együtt ugrált a Belga Nemzeti hip-hop című számára az eredményvárójuk után – Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: M. Schmidt János / Telex
Fotó: M. Schmidt János / Telex

Vitézy még a 100 százalékos feldolgozottság előtt megtartotta a sajtótájékoztatóját, ahol arról beszélt, bár még este el fog jutni a számlálás odáig, hogy legyen egy teljes feldolgozottság, de az érvénytelen szavazatok kirívóan nagy száma miatt arra számít, hogy még eredményt nem lehet hirdetni, és szinte biztosan újraszámlálásra lesz szükség. Erről telefonon akart volna Karácsony Gergellyel egyeztetni, de nem érte el.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Rendkívül szoros küzdelem után végül Karácsony Gergely, a DK–MSZP–Párbeszéd és a Momentum jelöltje nyerte a főpolgármester-választást mindössze 324 szavazattal. Az érvényes szavazatok mellett 24 589 érvénytelen szavazat is volt. Karácsony Gergely az eredményt úgy kommentálta, úgy tűnik, hogy Budapest köztársaság marad, és nem lesz részvénytársaság. Szerinte az emberek nem akarnak már Orbánisztánban élni, de egy új korszak kezdődik a kormánnyal kritikus politikai oldalon is.

Kedvenceink