Insta-kompatibilis, egészséges és finom fogás adagonként 400 forintból

2023. március 24. – 12:10

Insta-kompatibilis, egészséges és finom fogás adagonként 400 forintból
Fotó: Ács Bori / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Amikor valaki azt mondja, hogy olcsó étel, akkor automatikusan valami nagyon hagyományos, népi fogás szokott beugrani, pedig szuperdivatos, Insta-kompatibilis, egészséges és csinos fogásokat is ki lehet hozni gazdaságosan, ha éppen úgy alakul. Ez most éppen ilyen, ráadásul szezonális, és még egészséges is.

Ez az étel egy tipikus mai modern vega konstrukció, talán ezt is Yotam Ottolenghi hozta először divatba, de az is lehet, hogy ő is elleste valahonnan. A lényeg nem is ez, hanem a sok fűszer, a sült és nem főtt zöldség és a krém kombinációja, sőt már az is amolyan trendkövetés, hogy az elemek nem egymás mellett, hanem egymáson hevernek. A többi már csak empirikus úton érthető, a csípős jó az édesre sült répával, a joghurt lehűti a lángoló szájat, ráadásul némi fehérjét ad a zöldséghez, a zöld frissít, a magok pedig állagkontrasztot adnak. Ráadásul az egész szép.

Ahhoz képest pedig, hogy nem osztriga, olcsó is. A sárgarépa ára is nagyon sokat emelkedett az utóbbi évben, de még mindig nem olyan elképesztően drága, mintha paradicsomot vagy padlizsánt vennénk szezonon kívül. Ha jönnek a tavaszi, kicsi új répák, belőlük aztán még annál is jobb lesz, de téliből is remek. A spóroláshoz olyan furfangok is jól jönnek, mint hogy sokáig legyen eltartható és friss a zöldség, ebben az esetben a nedves konyharuha például tényleg megdöbbentően jó trükk, ha beletekerjük a gyökérzöldségeket, és így mennek a hűtőbe, hetekig semmi bajuk nem lesz.

A csicseriborsó pedig attól lesz takarékos összetevő, hogy szárazon veszem, mert úgy tényleg sokkal kevesebből kijön, mint konzerv formában, ráadásul ezerszer intenzívebb az íze is. A legpraktikusabb, ha kuktában fő, majd levével együtt kis, 200 grammos adagokban kerül a fagyasztóba, így egy füst alatt 5 adagot is el lehet készíteni, és nemcsak ehhez a fogáshoz, de humuszhoz, curryhez is jó.

Haladók két lépés távolságból is értelmezhetik ezt a receptet, és vehetnek más, sütni való zöldséget (édesburgonyát, sütőtököt, céklát, zellert, ezek keverékét) és más krémes alapot (humuszt, céklakrémet, túrót, ilyesmi), és úgy építhetik fel ugyanezt a konstrukciót.

Egy adag az átlagos bolti árak alapján kb. 400 forintból jön ki, de érdemes nagyobb mennyiségben előállítani, másnap is jó.

Csípős sült répa joghurttal és csicserivel

Alapanyagok két adaghoz:

  • 3-4 kisebb sárgarépa (kb. 300 gramm)
  • 150 gramm főtt csicseriborsó
  • 300 gramm sűrű joghurt, lecsöpögtetve
  • egy evőkanál olívaolaj
  • egy teáskanál csípős paprikakrém
  • egy teáskanál méz
  • fél teáskanál őrölt római kömény
  • fél teáskanál fűszerpaprika
  • egy nagy csipet só
  • egy evőkanál mag (mogyoró, mandula, dió)
  • bármilyen friss zöld levél (a képen épp turbolya)

A sütőt előmelegítem 200 fokosra. A joghurtot egy konyharuhába kanalazom, a ruha sarkait összekötözöm, és a mosogató vagy egy tál fölé lógatom, ott fog csepegni, míg a répák megsülnek. A répákat hosszában félbevágom, és egy tűzálló edénybe teszem. Egy kistányérban elkeverem az olajat a paprikakrémmel és a mézzel, a fűszereket is belekeverem. A répára öntöm, és nagyon alaposan átkeverem, hogy mindenütt bevonja őket. A répák alá kétujjnyi vizet öntök, és a sütőbe tolom. Kb. 20 perc múlva kiveszem, hozzáadom a főtt csicseriborsót, alaposan átkeverem, és további 10 percre, vagy amíg meg nem puhul, visszatolom a sütőbe. A joghurtot egy lapos tányérba simítom, ráhalmozom a répákat és a csicseriborsót, megszórom egy kis zölddel és az összevagdosott magokkal.

Ez spórolósrecept-sorozatunk második epizódja, az elsőben a káposztás tésztát ajánlottuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!